Shadows in the Night
Új dallal rukkolt elő és albumot is készít Bob Dylan
Az 1945-ös Full Moon and Empty Arms című sláger új feldolgozásával rukkolt elő Bob Dylan, és az amerikai énekes még az idén piacra dobja soron következő albumát.
2014.05.15 14:45MTI
Forrás: Wikipedia
A Dylan hivatalos weboldalára feltett dalt annak idején Buddy Kaye és Ted Mossman írta. A Szergej Rahmanyinov orosz zongoravirtuóz és zeneszerző II. zongoraversenyére épülő sláger legismertebb feldolgozása Frank Sinatra nevéhez fűződik, de rajta kívül Sarah Vaughan és a The Platters előadásában is hallhatta a közönség.
A Rolling Stone magazin Dylan egyik szóvivőjét idézve azt írta, hogy "a szám kétséget kizáróan az év későbbi szakaszában megjelenő új albumról származik".
A készülő korongnak egyelőre nincs címe, ám a zenész honlapjának kezdőoldalát díszítő képen Dylan látható a Shadows in the Night szavak kíséretében.
Az amerikai énekes 2012-ben megjelent legutóbbi, Tempest című lemezét, amely a 35. stúdióalbuma volt, remekül fogadta a nagyközönség és a kritikusok is.
A 72 éves előadó nemrég Japánban és Hawaiin lépett fel a Never Ending Tour elnevezésű koncertsorozatának keretében. A turné európai szakasza június 16-án kezdődik az írországi Corkban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


