A repülőgépen maradt, most rengeteget ér
Egymillió dollár Bob Dylan "elhagyott" gitárjáért
A Fender Stratocaster csaknem egymillió dollárért (220 millió forint) talált új gazdára a Christie's aukciósház árverésén pénteken.
2013.12.06 22:25MTIA Christie's novemberben úgy becsülte: akár félmillió dollárt (110 millió forint) is megadhatnak a hangszerért. A távolból licitáló vevő rekordösszeget, 965 ezer dollárt (212 millió forintot) fizetett a hangszerért - közölték az aukció után.
Dylan ezen a gitáron játszott 1965-ben a New York Folk Festivalon. Az volt az első alkalom, hogy profi zenészként elektromos gitáron, hagyományos hangszereken játszó zenészek kíséretében adott elő. A mindössze három dalra szorítkozó fellépés azóta sokak szemében legendássá vált.
A gitár a rock- és folkzenész egyéb relikviáival együtt az általa és együttese által az 1960-as években használt repülőgépen maradt, és a pilóta lánya bocsátotta árverésre őket.
A hangszer tokjában talált öt, kézzel és géppel írt dalszöveg-töredéket is elárverezik, 3-30 ezer dollár (660 ezer-6,5 millió forint) közötti összeget várnak értük.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06