680 ezer fontért kelt el
Elárverezték a világ egyik legnagyobb sósvízi gyöngyét
A világ egyik legnagyobb természetes sósvízi gyöngyét árverezték el a dél-angliai Salisburyben 680 ezer fontért (254 millió forint).
2014.05.02 17:45MTI
freedigitalphotos.net/Boykung
A szokatlan méretű, üveggolyó nagyságú gyöngyöt a londoni ékszerész, David Morris vásárolta meg. Előzetesen 120 ezer fontra (45 millió forintra) becsülték az értékét, de a licitálás ennek többszörösénél ért véget - tette közzé a Wolley és Wallis aukciósház.
Az ékesség a maga 16,5-17,4 milliméteres átmérőjével a világ egyik legnagyobb gömb alakú természetes gyöngye, amelyet valaha a piacon eladásra kínáltak. Fehér alapszíne a fényben halvány rózsaszínben és zöldben játszik. Súlya körülbelül 8,6 gramm, egyik oldalába lyukat fúrtak.
Az árverési cég közölte: nem tudják, hogy az új tulajdonos mihez kezd a gyönggyel. "Lehet, hogy egy új rendkívüli ékszer készül belőle?" - tette fel a kérdést Jonathan Edwards, a Wolley és Wallis szakértője. Hozzáfűzte, a gyöngy feltehetően egy igen nagy kagylóból származhat, talán a melegebb ausztrál vagy panamai vizekből.
A maga 680 ezer fontos árával a most elárverezett gyöngy messze nem a legdrágább: 2005-ben a Christie's 2,1 millió eurós összegért adott el egy cseppformájú ritkaságot, amelyet le Régente néven emlegetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:47 Pénzbüntetést kapott bolti csalás miatt egy polgármester
- 14:08 Meteorológia: hivatalossá vált az abszolút hőmérsékleti rekord
- 12:07 Feloldják a kormány Facebook-oldalán a korábbi felhasználói letiltásokat
- 10:10 Felborult egy sertéseket szállító kamion a 66-os főúton, Szentbalázs közelében
- 10:05 Ballonos vízadagolókat és ásványvizet adományozott két cég a Heim Pál Gyermekkórháznak
- 8:04 Már csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten
- 6:58 Tótth Árpádot nevezték ki országos kórház-főigazgatónak
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


