Csak levegő volt a lezárt üvegben
185 ezer forintot ért egy üres befőttesüveg az árverésen
Ránézésre teljesen üres volt, csupán levegőt tartalmazott az árverésre bocsátott, gondosan lezárt befőttesüveg, mégis 185 ezer forintnyi összeget fizetett érte egy vevő.
2014.04.11 09:29ma.hu185 ezer forintnak megfelelő jent fizetett egy vevő egy pekingi árverésen egy látszólag üres befőttes üvegért, melyet egy honfitársa ajánlott fel. Liang Kegang nem sokkal azelőtt tért vissza Franciaországból, ahol üzleti úton járt, és mint mondja, az üvegbe egy kis friss, provence-i hegyi levegőt zárt. Az eladással a tiltakozásának szeretett volna hangot adni a kínai fővárosban hosszú ideje elviselhetetlen minőségű levegő ellen.
"A levegőnek a legértéktelenebb dolognak kellene lennie, amit minden csavargó koldus szabadon szívhat be" - jegyezte meg a múlt hónapban tartott árverést követően Kegang. "Én így vetettem fel a kérdést a rossz kínai levegő miatt és fejeztem ki az elégedetlenségem" - tette hozzá.
Az üvegre a művészként ismert férfi három kis cédulát ragasztott, melyekre kézzel írta fel a francia falu, Forcalquier nevét és koordinátáit, hogy a vevő mindig tudja, honnan származik a tiszta levegő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
- 9:21 Vívó-vk - Siklósi Gergely aranyérmes Saint-Maurban
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06