Zempléni Fesztivál
Mácsai Pál is fellép!
A Zempléni Fesztivál programjainak derekán - ahogy immár hagyományosan minden évben - a zenei kínálatot szépen egészítik ki a különböző társművészetek, így az irodalom, a képzőművészet és a gasztronómia. A régióba látogatók tudják: a fesztivál során ezek tökéletes harmóniáját is sikeresen megvalósítja számos művészi produkció.
2008.08.15 18:00ma.hu
Mácsai Pál
Mácsai Pál és Huzella Péter évek óta nagy sikerrel játsszák a Villon balladáiból összeállított műsorukat. A fesztivál keretében gyönyörű és méltó környezetben, a Széphalomban található Magyar Nyelv Múzeumában adták elő a műsort.
Az idén tavasszal, uniós forrásból épült múzeumhoz gyönyörű, ősfás parkban, a Kazinczy Ferenc emlékére állított mauzóleum közvetlen szomszédságában vezet az út. A múzeum színháztermében, augusztus 11-én lezajlott előadáson Huzella és Mácsai két gitárral, önmagukat kísérve adták elő a gondosan összeállított műsort, amely egyaránt tartalmazott eredeti verseket több magyar költő fordításában, illetve Faludy György legendás átköltéseit is - mindezt Huzella Péter megzenésítéseivel.
Mácsai számára igazi jutalomjáték a balladák monológjainak megszemélyesítése, mint már oly sokszor, ezúttal is nagy sikert aratott a zenés irodalmi előadás, amelyen ezúttal a Patricius Borház kínálta termését. Az orosz pianisták legújabb generációjának egyik gyöngyszeme mutatkozott be ugyanezen a napon a tokaji Degenfeld étteremben. Kszenyija Lubjancseva az orosz zenész csodagyerekek sorát gazdagítja, akinek játéka érett érzelmekkel teli, és rendkívüli virtuozitással is bír.
A művésznő Kuhlau, Chopin, Szkrjabin, Medtner és Liszt műveiből állította össze szólózongora-műsorát, amelynek előadását szélsőséges dinamikai és tempógazdagság jellemezte.
A fiatal szentpétervári művésznő, aki korábban Hamburgban, jelenleg szülővárosában képzi magát, máris jelentős nemzetközi karriert tudhat maga mögött: Európa több országában koncertezett már, és számos nemzetközi versenygyőzelemmel is büszkélkedhet.
Kszenyija Lubjancseva
Augusztus 12-én a fesztivál egyik csúcspontjához érkezett, amikor a francia George Momboye tánctársulat adta elő Holdfény című produkcióját.
Az 1992-ben alapított együttes mintegy ötven táncosával jelentős nemzetközi sikereket tudhat maga mögött. A francia koreográfus elsősorban a franciaországi bevándorló közösségek kultúrájából merít ihletet, de hatott rá a Graham- vagy a Limón-technika, és különböző afrikai tradicionális és városi mozdulatstílusok.
Mindennek lenyűgöző lenyomata a Holdfény, amely óriási revelációt okozott a Disznőkő szőlőbirtok traktorgarázsának nézőterén.
A mű egyszerű történetén felülemelkedik a három táncospár elképesztő energiája, amely a két ütőhangszeres produkciójával kiegészítve áradt a színpadról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


