Januárban bukkantak rá
Több mint 25 millió dollárért adták el a hatalmas kék gyémántot
Az előzetesen vártnál jóval magasabb áron, 25,6 millió dollárért (5,8 milliárd forintos összegért) egy amerikai luxus ékszerház vásárolta meg a Petra Diamonds egy dél-afrikai bányájában januárban talált kivételesen nagy kék gyémántot.
2014.02.14 16:33MTI
Petra Diamonds
A 29,6 karátos drágakő a Cora International nevű New York-i céghez került, a Petra Diamonds gyémántkonszern vezérigazgatója, John Dippenaar szerint olyan összegért, amely hűen tükrözi, hogy a január közepén felszínre hozott ritkaság az egyik legjelentősebb a kék gyémántok sorában.
A drágakő értékét szakértők előzetesen 15-20 millió dollárra becsülték. A honlapján szereplő információk szerint a New York Ötödik sugárútján székelő Cora International csiszolta és értékesítette a földkerekség néhány legnagyobb gyémántját, köztük a legnagyobb ismert körte alakú sárga gyémántot, a 110 karátos élénk fantázia sárga Napcseppet, amelyet 2011-ben jutalékkal együtt 12,36 millió dolláros összegért adtak el a Sotheby's aukciósház genfi ékszerárverésén.
A kék gyémántot ugyanabban a bányában, Cullinan városánál találták, ahol a valaha ismert legnagyobb csiszolatlan gyémántot, a 3106 karátos Cullinant, amelyet 1905-ben hoztak felszínre.
Azt a drágakövet 105 kisebb darabra vágták, a két legnagyobb az Afrika nagy csillaga és az Afrika kis csillaga. Mindkettő a brit koronaékszerek része és a londoni Towerben őrzik őket. A Pretoriához közeli bányában tavaly egy 25,5 karátos kék gyémántot találtak, a Cullinan Blue Diamond nevű követ 16,9 millió dollárért adtak el. 2008-ban hozták felszínre a 7,03 karátos, Star of Josephine nevű kék gyémántot, amelyet 9,49 millió dollárért vettek meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


