Műtéti úton távolították el
Jócskán értéke alatt árverezték el a tolvaj által lenyelt gyémántgyűrűt
Jócskán a becsült ár alatt árverezték el jótékony célokra azt a gyémántgyűrűt Ausztráliában, amelyet egy tolvaj lenyelt, majd műtéti úton távolítottak el az elkövető szervezetéből.
2013.12.25 09:09MTI
Az 1,53 karátos sárga gyémánttal és 28 kisebb gyémánttal díszített platinagyűrűt 3,11 millió forintnak megfelelő összegért adták el kedden, noha az ékszer értékét előzetesen 5,22 millió forintnak megfelelő ausztrál dollárra becsülték.
A tolvaj még novemberben egy brisbane-i bevásárlóközpontban emelt el két gyűrűt, amelyeket le is nyelt, amikor az eladó utána szaladt. A rendőrség elfogta az 50 éves férfit, s a hatóságok végül úgy döntöttek, megvárják, míg az ékszerek természetes úton kerülnek újra elő.
A tolvaj azonban nem szólt, s megszabadult az első gyűrűtől. Amikor a rendőrségnek mindez a tudomására jutott, már nem tanúsított megértést: az elkövető műtőasztalra került, a második gyűrűt kioperálták a bélrendszeréből.
Mivel a történetből nagy szenzáció lett a médiában, az ékszerész úgy döntött, jótékony célokra elárverezi az immáron megtisztított és újrafényezett gyémántgyűrűt. Az akció a nagy sajtóvisszhang ellenére sem hozta meg a remélt sikert. A tolvajt bíróság elé állították.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06