Gyász
Meghalt Kinde Annamária nagyváradi költő, újságíró
Vasárnap hajnalban hosszan tartó súlyos betegség után meghalt Kinde Annamária nagyváradi költő, újságíró, szerkesztő.
2014.01.05 17:59MTI
irodalmijelen.hu
Kinde Annamária 1956. június 10-én született Nagyváradon. Kilenc önálló verseskötete, és egy versfordítás-kötete jelent meg.
A Brassói Egyetemen szerzett erdőmérnöki diplomát. 1990-ben a Majomsziget című ifjúsági lap főszerkesztője, majd 1992 és 1996 között az Erdélyi Napló munkatársa volt. 1996 és 2002 között a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium igazgatójaként, 2002-ben a Nyugati Jelen aradi napilap főszerkesztőjeként, 2003-tól az Erdélyi Riport szerkesztőjeként dolgozott. 2006-tól a Várad című irodalmi heti folyóirat szerkesztőjeként tevékenykedett.
Kinde Annamária 15 éves kora óta írt verseket, majd dalszövegeket, első verseskötete, A hiúzok természetéről azonban csak 1997-ben jelent meg. A marosvásárhelyi Látó folyóirat 2001-ben nívódíjjal jutalmazta vers kategóriában, 2007-ben Nagyvárad város kiválósági oklevelét, 2011-ben pedig a Romániai Írók Szövetségének a különdíját kapta.
"Olykor maga a jövendő üzen a versekben. Néha ez is meglehetősen félelmetes lehet. A költő eljut ezeknek az igazságoknak a megismeréséhez. Onnan kezdve az ő felelőssége mindaz, ami az ő verseiben megírtakból válhat valósággá" - vallotta a Szépírók Társasága honlapján közölt vallomásában.
Kinde Annamária temetéséről később intézkednek - közölte az Erdélyi Riport hetilap szerkesztősége.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:39 Elmebeteg az olaszországi tömeges gázolás elkövetője
- 10:35 Magyar Péter feljelentést tesz az egykori Építési és Közlekedési Minisztérium pincéjében talált tárgyak miatt
- 8:34 Bögi Viktória lesz az Élő Környezetért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkára
- 6:33 Donald Trump az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba Irán ellen
- 22:27 Férfi kézilabda vb-selejtező - A magyar válogatott nem jutott ki a világbajnokságra
- 20:23 Giro d'Italia - Vingegaard 50. diadala, Eulalio maradt az élen
- 18:20 Magyar Péter: Gulyás Gergely és Rétvári Bence jogászkodni próbáltak, de nem értenek a dologhoz
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


