Botrány

Magyar Péter feljelentést tesz az egykori Építési és Közlekedési Minisztérium pincéjében talált tárgyak miatt

Ezeket egyrészt az Állami Számvevőszéknek kellene vagy kellett volna vizsgálnia.

2026.05.18 10:35MTI

Magyar Péter miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán közölte, feljelentést tesznek az egykori Építési és Közlekedési Minisztériumban (ÉKM) pincéjében talált tárgyak miatt. Juhász Tünde, a tárca korábbi közigazgatási államtitkára azt írta, a minisztériumban minden hivatalos iratot iktattak, azok jelenleg is hiánytalanul megtalálhatók az irattárban papír-, valamint az elektronikus iktatórendszerben elektronikus formában.

Magyar Péter közösségi oldalán azt írta: Lázár János volt minisztériumában, a pincében zsákszámra találtak megsemmisített iratokat, Fidesz-szóróanyagokat, a Digitális Polgári Körök (DPK) kellékeit.

A bejegyzéshez feltöltött videóban Magyar Péter arról beszélt: ez több bűncselekményt is felvet, amelyek közül kiemelte a tiltott pártfinanszírozást. "Ezeket egyrészt az Állami Számvevőszéknek kellene vagy kellett volna vizsgálnia, de nyilván a hatóságok, a rendőrség is ki fogja vizsgálni. Mi feljelentést teszünk" - fogalmazott.

Az átadás-átvételi folyamatot lebonyolító korábbi államtitkár közleményében azt írta, minden hivatalos dokumentumot teljeskörűen és hiánytalanul átadtak az átadás-átvételi eljárás keretében a Közlekedési és Beruházási Minisztérium részére. A Magyar Péter által közzétett videóban szereplő szemeteszsákok hivatalos iratot nem tartalmaznak.

A videóban bemutatott szórólapok, zászlók és egyéb politikai, vagy Lázár János miniszter személyéhez köthető anyagok nem az ÉKM-ben készültek, arra a tárca nem adott megbízást, és nem finanszírozta ilyen anyagok készítését.

Magyar Péter bejelentését követően, miszerint az épületbe a Miniszterelnökség költözik, két órát kapott a tárca, ami alatt a teljes épületet ki kellett ürítenünk, ezért maradhattak az épületben a miniszter személyes tevékenységéhez kapcsolódó, vagy olyan tárgyak, amelyeket a munkatársak a minisztertől kaptak - írta Juhász Tünde, és hangsúlyozta, állnak minden vizsgálat elé.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.