Szín és Fény kiállítás a Magyar hullámon!
A szófiai Magyar Kulturális Intézet szozopoli programsorozata
A szófiai Magyar Kulturális Intézet a tengerparti Szozopolban Magyar hullám címmel magyar programsorozatot rendez július 30. és augusztus 10. között. A fő rendezvény az a Vasarely-kiállítás, amely a Bolgár Nemzeti Galéria után 2008-ban nagy sikerrel szerepelt Szkopjéban, Pristinában és Tiranában is.
2008.07.25 20:00ma.hu
A Magyar hullámhoz kapcsolódva nyílik meg a kortárs bolgár művészek Szín és Fény című tárlata és a magyar Sensaria Csoport alkotásainak bemutatója.
A művelődési házban látható Lugosi Lugo László Tükörképek című fotósorozata, illetve Szabóky Zsolt régi magyar várakról készített tárlata.
Július 30-31-én a szabadtéri színpadon Ágoston Béla együttese ad jazz- és népzenei hangversenyt. Rosztiszlav Jovcsev, Liszt és Bartók egyik legjobb bolgár interpretátora pedig magyar zongoraestet tart. A Magyar hullám keretében sor kerül a közelmúltban megjelent Nyáresti delírium című magyar költői antológia, a várnai Ulászló Emlékmúzeumban a Nikápolytól Bécsig című kapcsolattörténeti tanulmánykötet bemutatójára, a Rubik Stúdió pedig versennyel záruló kockaoktatást rendez.
A rendezvények fő helyszíne az Óvárosi Galéria, ezen kívül a szabadtéri színpadon és a városi művelődési házban lesznek események.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06