Balettnövendékek
Majdnem 70 fiatal szerepel A diótörő előadásain
A Magyar Táncművészeti Főiskola (MTF) mintegy 70 ifjú balettnövendéke szerepel az Operaházban A diótörő előadásain, amelyeken most először az elsőévesek is szerepet kaphatnak.
2013.11.16 16:22MTI
havasok.hu
A táncakadémia hat évfolyamának ifjú balettművészei Janics Evelyn mesternő vezetésével az ősz közepe óta próbálnak az ünnepi szezon legnépszerűbb darabjának számító, karácsonyi mesebalettre - közölte a tanintézet az MTI-vel.
A diótörő az MTF növendékeinek hagyományos darabja, amelyben egerek, kiskatonák, lovasok, denevérek, lepkék, babák, bohócok, kislányok és kisfiúk szerepében mutatkozhatnak be az ifjú tehetségek. Az intézmény diákjai 1950 óta rendszeresen szerepelnek az operaházi előadásokon a két intézmény közötti együttműködésnek köszönhetően, ami nagyszerű lehetőség a hallgatók számára, hogy a színpadi rutint előadás közben szerezzék meg.
A karácsonyi időszakban a világ színpadain E.T.A. Hoffman 1892-ben írt mesebalettjének számos feldolgozása látható, amelyben a fő karakterek néha más-más néven szerepelnek, a diótörő herceg egérkirály felett aratott győzelme azonban állandó.
A klasszikus balett-irodalomban nincs még egy olyan darab, amely lehetőséget adna arra, hogy a növendékek együtt nőjenek fel a darabbal, évről-évre gyarapodjon szakmai tudásuk egy-egy szerep eltáncolásával. Aki 4-5 évvel ezelőtt még csak gyermekszereplő volt, később már a vezető karaktereket is eltáncolhatja - olvasható a közleményben.
A diótörő november 17. és december 30. között összesen 23 alkalommal lesz látható a Magyar Állami Operaházban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


