Folytatódik a verseny
A csavar fordul egyet - az Armel-operaversenyen
Benjamin Britten A csavar fordul egyet című művével folytatódik szombaton az Armel-operaverseny döntője a Szegedi Nemzeti Színházban.
2013.10.12 22:29MTI
A neves angol zeneszerző kamaraoperáját az Isztambuli Állami Opera és Balett produkciójában Aytac Manizade rendezésében láthatja a közönség. A fennállásának 65. évfordulóját ünneplő török társulat először szerepel az Armel-operaversenyen.
A 19. század közepén egy kelet-angliai kastélyban játszódó misztikus történetet bemutató operában – amelyet Henry James azonos című kisregénye alapján írt Benjamin Britten – két versenyszereplő mutatkozik be. A Nevelőnő alakját Stéphanie Varnerin francia szoprán formálja meg, Peter Quint szerepét pedig a szintén francia tenor, Sébastien Obrecht játssza.
A nemzetközi zsűri a versenyzők komplex színpadi teljesítménye, énektudása és színészi játéka alapján dönti el, hogy a döntő öt produkciójában bemutatkozó fiatal tehetségek közül ki kapja meg az idén a legjobb női és a legjobb férfi előadónak járó címet.
A döntőben nemcsak az operaénekesek versenyeznek, hanem kiválasztják a legjobb előadást is. A produkciókat az idén első alkalommal egy-egy civilekből, illetve a Szegedi Tudományegyetem oktatóiból álló testület is értékeli. Az elismeréseket az október 15-ei gálán adják át a Szegedi Nemzeti Színházban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


