Ünnep
Az idén elhunyt költőre, Marsall Lászlóra emlékeznek hétfőn
Az idén elhunyt költőre, Marsall Lászlóra emlékezik a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) irodalmi tagozata és a Magyar Írószövetség hétfőn Budapesten.
2013.11.04 04:30MTI
A szervezők tájékoztatása szerint az esten köszöntőt mond Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke, majd Ágh István író Marsall László költészetéről beszél, Mezey Katalin - az est házigazdája - emlékezik Barth Mártával az író pályakezdéséről. Oberfrank Pál és Szabó András az est folyamán Weöres Sándor és Marsall László levelezéséből, az író kiadatlan korai verseiből és a 41 öregek című írásából ad elő részleteket. Az estet zenei részletek is színesítik, közreműködik Szűcs Dániel és Richter Dorottya.
Ágh István író az MTI-nek felidézte, hogy költészetének részben avantgárd mivolta miatt Marsall László egész sokáig a tűrt kategóriába tartozott. Mint mondta, a költő írásain erősen érezhető, hogy Weöres Sándor volt a mestere.
Az avantgárdra jellemző modernség leginkább Marsall László szemléletmódjában jelentkezett, ami aztán kihatott írásaira is. Ágh István szerint azonban alapvetően nem úgy, ahogy az ember az avantgárdot tapasztalja - felborítanak mindent és tele vannak ötlettel -, hanem más oldalról látva a világot, egy nagyon nagy nyelvtehetségként művelte ezt a poézist.
Hozzátette: Marsall László egyedi, eltérő sajátossága az egyetemes magyar költészettől annak tudható be, hogy - mivel matematika-fizika szakot végzett - nem a magyar költői univerzumhoz kapcsolódó költészetet teremtett, hanem különálló, egyéni nyelvhelyzetekből és gondolatritmusból építkezett. Jellemző rá az irónia, a groteszk és a filozófiai másság. Természetesen ragaszkodása is kimutatható a magyar költészethez, hiszen például markáns Arany János-reminiszcenciái tökéletesen jelennek meg abban - tette hozzá Ágh István.
Marsall László 1933. november 3-án született Szegeden. Tanulmányait Békésen, majd Budapesten végezte, 1957-től a Magyar Rádió irodalmi munkatársaként, 1970-től szabadfoglalkozású íróként dolgozott. Mesterének Weöres Sándort tekintette, aki segítette költői pályájának elindulását. Első kötete Vízjelek címmel 1970-ben jelent meg, ezt követte a Szerelem alfapont (1977) és a Porcelánfigurák (1980). További kötetei: Egy világ mintája, Negyvenegy öregek, Holdraforgó, Város papírmadárból, Pókhálófüggvények, Tatus és szörnyei, A megpördített orsó, Szélketrec, Holnapután. Marsall László festészettel és grafikával is foglalkozott.
Alkotói munkásságát 1984-ben József Attila-díjjal, 1987-ben és 2000-ben az Év Könyve kitüntetéssel, 1991-ben Déry Tibor-jutalommal, 2000-ben pedig átvehette a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének nagydíját. A költői nyelvet megújító költészetéért, életútja elismeréseként 2002-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


