Visszakapta fényét a nagymúltú épület
Újra tündököl az első Anna-bálok helyszíne!
Régi fényében tündököl a balatonfüredi Horváth-villa - Az első Anna-bálok helyszíne, Balatonfüred nagy múltú épülete visszakapta a reformkori fényét.
2008.07.22 18:00ma.hu
A patinás villát az AL Holding ingatlanberuházó újította fel. Az újjáépített, copf stílusú, 46 luxuslakásból álló villa hűen tükrözi kora szellemét.
A Horváth-villa építtetőinek - Mária Terézia testőrének, II. Zsigmondnak, és Horváth Anna férjének, Varasdy Gludovácz Józsefnek -, elképzelése szerint vendégfogadásra, az illusztris látogatók színvonalas kiszolgálására, szórakoztatására épült 1796-ban.
II. Zsigmond örökösei, és később az új tulajdonosok is követték az örökhagyó rendelkezését.
A reformkor idején szerzett igazán nagy hírnevet a villa, amikor is 1825. július 26-án, Anna napkor itt tartották az első Anna-bált a házigazda Szentgyörgyi Horváth Fülöp János Anna lánya tiszteletére.

Az AL Holding ingatlanberuházó 2004-ban azzal a céllal kezdett hozzá a műemlék szempontból igen rossz állapotban lévő, 208 éves épület rekonstrukciós munkálatainak, hogy a villa a felújítás után hitelesen idézze a kor szellemét, a Horváth család szellemiségét.
A Horváth-villa fennállásának legutolsó 53 évében ugyanis több olyan átalakítás is történt, ami megváltoztatta az épület belső struktúráját, és kis mértékben a külső architektúrát is érintette.
"Határozott célunk volt, hogy a belső átépítések során az eredeti funkciót a modern igényekhez adaptálva értelmezzük újra" - mondta Hunyady Attila, az AL Holding elnöke a beruházásról.
A műemléki felújítás során az egyik lépcsőház visszakerült az eredeti helyére, valamint ismét látható az egykori boltozatos kapuátjáró.
A műemléképület patinás falai között a folyosók fa nyílászárói és a kő padlóburkolat is a korabeli nemes anyaghasználatot idézik.
A Horváth-villa lakásainak értékesítése 2004 nyarán kezdődött, az első lakásokat 2005 nyarán adta át a beruházó. Az újjáépített kétemeletes, tiszta copf stílusú Horváth-villában 46 luxus kényelmű otthont alakítottak ki.

Anna-bál
Balatonfüred legrangosabb eseménye a 183 éves múltra visszatekintő Anna-bál, melyet minden év júliusában az Anna naphoz legközelebb eső hétvégén rendeznek meg.
A reformkori Anna-bálokon a haza legjelesebb személyiségei is megjelentek - szívesen látott vendég volt például a Horváth-házban Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Vörösmarty Mihály, Blaha Lujza.
A füredi mulatság mindig is az ország legrangosabb báljai közé tartozott. Idén az Anna-bál ugyanúgy, ahogy az első is, pontosan Anna napra esik. Július 26-án rendezik meg az Anna Grand Hotelben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06