10 nap, 44 helyszín
Café Budapest - több ezer érdeklődő volt a fesztiválon
A főváros őszi fesztiválját 22. alkalommal rendezték meg, és harmadszor viselte a Café Budapest nevet. Az összesen 77 programot kínáló rendezvény vasárnap este a PR-Evolution Dance Company előadásával és slam poetry esttel zárult.
2013.10.21 11:25MTI
Fotó: MTI
Több ezren voltak kíváncsiak a vasárnap befejeződött idei Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválra, amely tíz napon át 44 helyszínen várta a közönséget.
A főváros őszi fesztiválját 22. alkalommal rendezték meg, és harmadszor viselte a Café Budapest nevet. Az összesen 77 programot kínáló rendezvény vasárnap este a PR-Evolution Dance Company előadásával és slam poetry esttel zárult.
A fesztivált a város különböző művészeti központjaiban rendezték meg, az eseményre több ezren voltak kíváncsiak, köszönhetően a színes tematikájú és változatos műfajú programoknak - olvasható a szervezők az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
Kiemelkedő volt az érdeklődés a Mundruczó Kornél által rendezett Demencia című produkció, a budapesti Maladype Színház és a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház koprodukciójában létrejött Mester és Margarita-előadás, és a budapesti kávézókban megrendezett slammer estek iránt.
A fesztivál szervezője a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ volt, a helyszínek között szerepelt a Trafó - Kortárs Művészetek Háza, a Budapest Music Center, a Budapest Jazz Club, a Nemzeti Színház, a Bárka Színház, a Magyar Nemzeti Galéria, az A38 hajó, illetve a város kávézói, romkocsmái.
A tíz nap alatt a közönség láthatta Salamon Eszter, Eötvös Péter és az Ensemble Modern, a ljubljanai Glej Színház, a 30Y, a Brandt Brauer Frick Ensemble, a Santa Diver, a moszkvai Praktika Színház, a John Abercrombie Quartet, a DAH Színház, a Mike Stern Band, az Elina Duni Quartet, a Quercus Trio, Boros Zsófia, Ninagram, Barabás Lőrinc, Nagy József, Szelevényi Ákos, Luiza Zan & Friends, Jónás Vera, Burján Orsi és a Pálinkálom, a Kroumata, a Borbély Műhely és Meleg Tamás, a Susanne Abbuehl Quartet, Tóth Vera és az Éles Gábor Trió, a PR-Evolution Dance Company és a Recirquel produkcióját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


