Csípős lesz...
Megnyitotta kapuit a 24. Kalocsai Paprika Fesztivál
Szombaton megnyílt a 24. Kalocsai Paprika Fesztivál, valamint a 17. Paprikás Ételek Főzőversenye az érseki városban.
2013.09.15 04:29MTITörök Ferenc (Fidesz), Kalocsa polgármestere köszöntőjében kiemelte, hogy a város legnagyobb ünnepe az elmúlt évtizedek alatt nemcsak a világhírű fűszernövénnyel, hanem az itt élő emberekkel is egybeforrt.
Az érseki város évről évre büszkén ad ízelítőt kultúrából, hagyománytiszteletből, vendégszeretetből - fűzte hozzá. Emlékeztetett arra, hogy a fesztivál történetében pénteken először rendeztek szakmai konferenciát a paprikáról.
A rendezvényen részt vett Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki köszöntőjében elmondta: megtiszteltetés számára, hogy a Szent István Kalocsai Paprika Lovagrend tagjává választják, pedig ellenzi, hogy hivatalban lévő politikus bármilyen kitüntetést kapjon.
"Egyetlen különös oka van annak, amiért ezt a megtiszteltetést elfogadom (…), hogy önök előtt a kalocsai paprikagyár" egykori segédmunkása áll - mondta a miniszter, visszaemlékezve az 1978-as paprikaszüretre, amikor két hónapig rakodómunkásként dolgozott az egykori "Forradalmi ezred" előfelvételis sorkatonájaként a város melletti földeken.
A rendezvény helyszínét megtöltötték a főzőverseny résztvevőinek sátrai, amelyekben a karcagiak hagyományos birkapörköltje, marhapörkölt, gulyás és még számtalan paprikás étel főtt a bográcsokban.
A váráscsarnokban pedig világrekord-kísérlet folyt: harminc méter hosszú paprikás kalács "kácsi" készült. A fesztiválra kilátogatók a helyi népművészetből, a város és a környező települések táncosainak tudásából is ízelítőt kapnak.
Kalocsa erdélyi testvértelepülésének, Székelykeresztúrnak és a szerbiai Kúlának a tánccsoportja is bemutatkozott. Vasárnap paprikalovag-választás és folklórműsor színesíti a programot, majd tűzijátékkal ér véget a fesztivál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 12:15 Zalaegerszegen tovább bővítik az északi ipari parkot
- 10:51 Előkerült a pilótafülke hangrögzítője az Air India lezuhant repülőgépéből
- 8:34 Sokkoló felfedezés Ausztráliában - ősi lábnyomok írhatják át az élet földi történetét
- 6:28 Nem sikerül a baba? - Ez a gyakori kórokozó egyszerűen lefejezi az emberi spermiumokat
- 22:37 Megfejtették a Föld 50 éve mélyen nyugvó geológiai rejtélyét
- 20:27 Irán kész leállítani Izrael hadigépezetét - súlyosbodik a konfliktus a Közel-Keleten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06