Tíz napig tart a szemle
Modern Don Juan-sztorival indul a miskolci nemzetközi filmfesztivál
Joseph Gordon-Levitt modern Don Juan-történetével veszi ma kezdetét a 10. Jameson CineFest miskolci nemzetközi filmfesztivál. A tíznapos, ingyenes eseménysorozat vetítéseit számos szakmai program kíséri.
2013.09.12 08:05MTI
Az európai szerzői film és az amerikai független film élvonalát képviselő művekből összeállított versenyprogram nagyjátékfilmjei mellett dokumentum-, animációs valamint kisjáték- és kísérleti filmek is indulnak az ország legnagyobb filmfesztiváljának díjaiért.
Az érdeklődők emellett számos filmtörténeti vetítésen, szakmai fórumon, rendezői mesterkurzuson és kiállításon vehetnek részt. Pénteken egyebek mellett a finn Timo Vuorensola filmjének, a Holdon élő náci telepesekről szóló Iron Sky rendezői változatának világpremierjét tekintheti meg a közönség az alkotók jelenlétében.
Kezdetét veszi a DunaDOCK programsorozat is, amelynek keretében neves dokumentumfilm-rendezők tartanak mesterkurzust alkotásuk levetítése után.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 12:15 Zalaegerszegen tovább bővítik az északi ipari parkot
- 10:51 Előkerült a pilótafülke hangrögzítője az Air India lezuhant repülőgépéből
- 8:34 Sokkoló felfedezés Ausztráliában - ősi lábnyomok írhatják át az élet földi történetét
- 6:28 Nem sikerül a baba? - Ez a gyakori kórokozó egyszerűen lefejezi az emberi spermiumokat
- 22:37 Megfejtették a Föld 50 éve mélyen nyugvó geológiai rejtélyét
- 20:27 Irán kész leállítani Izrael hadigépezetét - súlyosbodik a konfliktus a Közel-Keleten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06