Mozi verseny
Oprah Winfrey új filmje nyerte a bevételi versenyt
Könnyedén szerezte meg a győzelmet az észak-amerikai mozinézők kegyeiért folytatott versengésben a hét végén a The Butler (A komornyik) című filmdráma, amelyben 1998 óta először szerepel színészként Oprah Winfrey.
2013.08.18 19:57MTI
MTI
A feketék polgárjogi küzdelmét idéző, Lee Daniels rendezte produkcióra 25 millió dollár értékben váltottak jegyet forgalmazásának első három napján az Egyesült Államokban és Kanadában.
A Jennifer Anistonnal forgatott, a második hetében lévő Családi üzelmek című vígjáték a második helyen végzett 17,8 millió dollárral, maga mögé utasítva Matt Damon Elysium - Zárt világ című, sötét jövőt idéző akciófilmjét, amely - ugyancsak forgalmazásának második hétvégéjén - 13,6 millió dollár értékben vonzott nézőket. Az ugyancsak e héten debütáló Kick Ass 2, a bűnüldöző tiniduóról szóló akcióvígjáték a negyedik helyen végzett az észak-amerikai kasszasikerlistán 13,57 millió dollárra becsült bevétellel.
Az e héten éllovas The Butlert Eugene Allen, a nyolc amerikai elnököt szolgáló fehér házi komornyik élete ihlette meg. A filmben Whitaker alakítja a lakájt, Winfrey pedig láncdohányos, iszákos feleségét, Gloriát. Jane Fonda pedig Nancy Reagant játssza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


