Hagyomány
Hétfőn kezdődik a hortobágyi hídi vásár
Hortobágyon hétfőn hivatalosan is megnyitják az idei, sorrendben 121. hídi vásárt. A rendezvény a nyár egyik legnagyobb hagyományőrző programja.
2013.08.18 22:29MTIA puszta egyik legnagyobb nyári rendezvényére az árusok már két nappal korábban megérkeztek, s a csikósok, a kondások, a bojtárok, a népművészek és az iparművészek utcáiban szombattól augusztus 20-ig kínálják termékeiket - tette hozzá a polgármester.
Vincze Andrásné tájékoztatása szerint a hortobágyi Kilenclyukú híd lábánál hétfőn délelőtt tartják a vásár megnyitóját, majd a vízi színpadon egész nap hagyományőrző művészeti csoportok műsorát tekinthetik meg az érdeklődők.
Ezzel párhuzamosan a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) látogatóközpontjának kézműves udvarában hagyományőrző kézműves vásárt tartanak. Ott egyebek mellett a viseletkészítő, a nemezelő-, a szíjgyártó-, a szövő-, a fazekas-, a faműves- és a kovácsműhelyekbe várják a hagyományok iránt érdeklődőket.
Augusztus 20-án a hídi vásár kiemelkedő eseményeként kenyérszentelő ünnepet tartanak a Nagyhortobágyi Csárda mellett. Az idei vásári forgatagra több mint 30 ezer látogatót várnak - mondta Vincze Andrásné.
A híres hortobágyi kirakodóvásár története az 1800-as évek elején nyúlik vissza, amikor a debreceni és környékbeli gazdák állatvásárokat tartottak a Kilenclyukú híd lábánál. Akkor még főként lovak, szarvasmarhák, birkák és sertések cseréltek gazdát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06