Amire sokan számítottak
Magyar sikerek a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián
Két ezüstérmet és négy bronzérmet szereztek a magyar középiskolások a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián Kolumbiában.
2013.08.06 15:39MTI
A hattagú magyar csapatból Janzer Olivér és Szabó Attila ezüstérmet, Nagy Róbert, Tardos Jakab, Havasi Márton és Fehér Zsombor pedig bronzérmet nyertek - közölte Pelikán József matematikus.
Szabó Attila - aki a fizikai diákolimpián tavaly és idén is abszolút első lett - a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban érettségizett, a többiek a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium tanulói.
A 97 résztvevő ország között Magyarország csapata a 22. helyen végzett a kolumbiai Santa Martában július 18. és 28. között megrendezett versenyen.
A Nemzetközi Matematikai Diákolimpiát (International Mathematical Olympiad, IMO) 1959 óta rendezik évente, a résztvevő országok régebben nyolc, napjainkban hat versenyzőt küldhetnek a megmérettetésre.
A magyar csapat 2010-ig 50 olimpián vett részt, ahol összesen 77 arany-, 142 ezüst-, 81 bronzérmet és 5 dicséretet szerzett a 336 versenyző. Ezzel a teljesítménnyel Magyarország a harmadik helyen áll a nemzetek összesített rangsorában.
Magyarország eddig három alkalommal - 1961-ben Veszprémben, 1970-ben Keszthelyen, 1982-ben pedig Budapesten - adott otthont a rangos versenynek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


