Vidám napot ígérnek a hétvégére
Nyár a Lánchídon - a performanszok hétvégéje
Két vidám, derűs napot ígérnek a hétvégére a Nyár a Lánchídon rendezvénysorozat szervezői a programjaikra kilátogató fiataloknak és időseknek egyaránt.
2008.07.11 09:08MTISzombaton és vasárnap mutatványosok, bohócok, komédiások, bábosok, artisták, táncosok és zenészek várják a nevetni vágyó közönséget a Lánchídon és annak két oldalán.
Szombaton a budai hídfőnél este hat órakor Dvorák Gábor Színházának asszociatív pantomim-előadása mutatja be kacagtatóan az emberi butaságot, míg a belépést kizárólag gyerekeknek engedélyező Tintaló Cirkusz aprócska porondján fából faragott elefánt, bohóc, légtornász és egyensúlyozó művész ejti ámulatba a nagyérdeműt.
Fél nyolctól a Sz,Keccskék társulata várja a közönséget rövid jeleneteket, szituációkat és szkeccseket kerek történetté összefűző, improvizatív produkciójával. Az estét a budai oldalon francia sanzonok zárják a Zene-bona koncertjén. A pesti hídfőnél már 11 órakor megkezdődnek a programok az Agostones zenekar fellépésével.
Délután négytől a BÁBaKALÁCS Bábszínház előadása következik, majd Gavin Hay, a Leopárdember igyekszik elbűvölni a közönséget hajmeresztő utcai produkciójával, fél hatkor és fél kilenckor. Az este folyamán még a Madzag Gólyalábasok, Bácsi Gyurka és barátai moldvai zenekara, a Vocal Idiots rock and roll paródiaszínház, valamint Méhes Csaba műsora várja a főváros legrégebbi hídjára látogatókat. A budai Clark Ádám tér vasárnapi műsorát a Sz,Keccskék fellépése nyitja délután fél hatkor, majd Dvorák Gábor pantomimművész interpretálja szórakoztató módon Murphy törvényeit.
Fél kilenckor a Momentán Társulat mutatja be interaktív, improvizációs színházi műsorát, melynek során a néző általában együtt izgul a színészekkel, és a végén úgy érzi, ő is benne volt a produkcióban.
A Roosevelt téren 11 órától a világ legkisebb cirkusza, a Jambóza Bábcirkusz várja a gyerekeket, majd délután a műfaj előtt tisztelegve Méhes Csaba és a Brass in the Five fúvószenekar varázsolják elő muzsikájukkal a cirkuszvilág felejthetetlen figuráit.
Vasárnap is kétszer lép fel a Leopárdember, és visszatérnek a Madzag Gólyalábasok is, ezúttal a Fresco Ballo zászlódobáló és zászlóforgató csoport kíséretében. Fél nyolckor mutatja be kacagtató Neoposztmodern táncfantáziáját Hargitay Ákos, majd az estét a Méhek zárják furcsa hangszereken előadott humoros és ironikus dalaikkal.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


