Lopás
Kiraboltak egy német múzeumot, eltűnt három eredeti Luther-röpirat
Elloptak három Luther Márton egyházreformátor nevéhez köthető felbecsülhetetlen értékű röpiratot az eisenachi Luther-házból.
2013.07.14 19:08MTI
http://www.freedigitalphotos.net
Az anyagi kár 60 ezer euróra tehető, az eszmei veszteség azonban felbecsülhetetlen - közölte az illetékes evangélikus egyházkerület püspöke, aki felszólította a tolvajt, hogy juttassa vissza a történelmi dokumentumokat, akár névtelenül is.
Az eltűnt iratok 1520-ban, 1524-ben, illetve 1530-ban keletkeztek, s egy régebbi, kevésbé biztonságos vitrinből emelték el őket fényes nappal. Bár nyomtatványokról van szó, a röpiratok tartalmazzák kortársak kéziratos feljegyzéseit is, ami pótolhatatlanná teszi őket a tudomány és a közönség számára - mondta a püspök.
A pénteken történt lopás érzékenyen érinti az 1956-ban alapított, a reformáció 500 éves jubileumára (2017) készülő eisenachi Luther-emlékhelyet, mert aránylag kevés röpiratot birtokol más hasonló intézményekhez, például a wittenbergihez vagy a gothaihoz képest, ahol már a 19. századtól gyűjtötték a Luther-röpiratokat.
A múzeum szakemberei nehezen eladhatónak tartják a nyomtatványokat, s abban reménykednek, hogy talán csak diákcsínyről van szó, és az iratok hamar előkerülnek. Luther Márton, a protestáns reformáció szellemi atyja néhány évig az eisenachi papneveldében tanult, s abban a favázas házban lakott, ahol utóbb kialakították az emlékhelyet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


