Két rablás, négy lopás - két nap alatt
Amit ma ellophatsz, ne halaszd...
Négy lopást követett el, s két nőt is megtámadott, s kirabolt az utcán két nap leforgása alatt egy 17 éves fiatalember Kiskunfélegyházán, mire a rendőrök elfogták.
2013.06.12 15:33Havariapress
A 17 éves fiatalember június 9-én este követte el az első bűncselekményt: Kiskunfélegyháza belterületén leszólított egy 67 éves nőt, megkérdezte tőle, mennyi az idő. Miután a nő válaszolt, fellökte, s megpróbálta elvenni a táskáját. Az áldozat nem engedte el a táskát, támadója fél méteren keresztül az úttesten vonszolta a nőt, majd a táskát végül megszerezve, elszaladt.
Másnap egy 59 éves férfi ismerősétől lopta el a pénztárcáját a fiatalember. Kávét kért, s míg az főtt, az asztalról felvette a pénztárcát, s elfutott. Menekülés közben kivette a pénzt, s az üres tárcát eldobta. Aznap délután ismét az utcán csapott le: egy 74 éves nő kosarából lopott el egy pénztárcát, amivel elszaladt. Kedden hajnalban ismét leszólított egy nőt az utcán, majd 41 éves áldozata válláról lerántotta a táskáját és elszaladt.
Azzal az ürüggyel, hogy bocsánatot kérjen, a fiatalember kedden reggel visszament 59 éves ismerőséhez. A korábban meglopott áldozat közben megtalálta a tárcáját, ami ekkor már a nadrágzsebében volt. A fiatalember bocsánatkérés helyett ismét ellopta a tárcát, majd elmenekült. A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság nyomozói szerdán elfogták a fiatal bűnözőt és őrizetbe vették. A rendőrség kezdeményezi a rablással és lopással meggyanúsított fiatalember előzetes letartóztatását.
Kapcsolódó írások:
- Továbbra is tagad a bankrablással vádolt rendőrtiszt
- Murszi: "Bűnözőkkel semmilyen tárgyalást nem folytatunk"
- Brutális erőszak a Castro családban
- Közvetlen számon várják a lellei rablással kapcsolatos bejelentéseket
- Csoda kell ahhoz, hogy ne halálbüntetést kapjon a nőrabló Castro
- Ariel Castro addig verte egyik áldozatát, amíg el nem vetélt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


