Közveszély helyszínén elkövetett lopás
Ellopta az árvízen dolgozó tűzoltó zubbonyát
Közveszély helyszínén elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség a Győri Járásbíróságon B. István ellen - közölte Takács Péter főügyész szerdán.
2013.06.12 19:28MTI
A büntetett előéletű és kedd óta őrizetben lévő gyanúsított június 7-én Dunaszentpálon ellopta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság árvízi védekezésben közreműködő munkatársának tűzoltózubbonyát. B. István csomagjának átvizsgálásakor előkerült a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 15 ezer forint értékű zseblámpája is, amelyet a dunaszentpáli polgármesteri hivatal elől lopott el.
A gyanúsított kedd hajnalban, szintén Dunaszentpálon, a Lovas panzióban az árvízi védekezésben részt vevőket ellátó vendéglátó-ipari egységben - az alpolgármesterre hivatkozva - "számlát nyitott", és hitelbe kért két üveg sört és két pohár fröccsöt.
Mindezek alapján az ügyészség csütörtökön gyorsított eljárás keretében a Győri Járásbíróság elé állítja.
Kapcsolódó írások:
- Felmentek a turisták a hegyre, de már csak a tűzoltók tudták lehozni őket
- Százötven szabolcsi tűzoltó indul segíteni Komáromba
- Kárpátaljáról is megjöttek az önkéntes tűzoltók
- Fürdőkádba szorult egy túlsúlyos nő Zalaegerszegen
- Kigyulladt egy autó az M7-esen - útlezárás
- Tűzoltók szabadították ki a sérülteket a roncsból
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


