Szeptember 8-ig tekinthető meg
Salvador Dalí művei egyenesen New Yorkból
Május 25-től egészen szeptember 8-ig tekinthető meg az a Dalí-válogatás, amely New Yorkból érkezett Várpalotára; a tárlatot a Thury-várban rendezték be.
2013.05.25 23:29MTI
Fotó: MTI
Sárváriné Rieder Zsuzsanna kurátor elmondta: a Salvador Dalí-műveket Csíkós Nagy Zsuzsa New York-i gyűjtő, galériatulajdonos bocsátotta a várpalotaiak rendelkezésére.
A tárlaton többi között a spanyol festőművész irodalmi alkotásokhoz készített grafikái láthatók. Tájékoztatása szerint a Dante Isteni színjátékához készített illusztrációk közül nyolcat mutatnak be Várpalotán. A másik sorozatban Lewis Carroll Alice csodaországban című művéhez készített fametszeteiből kilenc tekinthető meg.
Ezenkívül látható egyebek mellett egy Don Quijote- és sárkányölő Szent György-rézkarc, továbbá Szent Mihály-litográfia. Az alkotások mind szignózottak, számozottak. Salvador Dalí (1904-1989) a szürrealizmus legismertebb képviselője volt. A spanyol-katalán művész több mint 1500 festményt, sok könyvillusztrációt, litográfiát, színházi jelmeztervet, szobrokat hozott létre.
Kapcsolódó írások:
- Volt amerikai nagykövetek akarták volna megöletni Madurót?
- Salvadori támadót igazolt a Videoton
- Salvador Dalí száraz fűvel verte át Yoko Onót
- Szökőárriadót rendeltek el a földrengés után
- Újabb prostibotrány az amerikai titkosszolgálatnál
- Gyanús: Salvadorban senkit sem öltek meg szombaton
- Horror-Salvador - Megkötözött hullák a műanyagzsákokban
- Vicces képek: a világ leghíresebb bajuszai
- Halálos áldozatokat követelt az Alex trópusi vihar Salvadorban
- Tizenegy utas égett benn egy felgyújtott mikrobuszban!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


