Saját bajusza helyett adta el borsos áron
Salvador Dalí száraz fűvel verte át Yoko Onót
Salvador Dalí sosem tudott ellenállni a vastag csekkeknek, ezért sok mindenre hajlandó volt, például rábólintott Yoko Ono ajánlatára, hogy eladja neki az egyik bajuszszőrét. Mégsem azt küldte el.
2012.11.30 08:29MTITöbb évtizedes csalásról rántotta le a leplet a 80-as évek világszerte ismert színész-énekesnője, Amanda Lear, aki 18 éves korától kezdve sokáig volt az akkor már 61 éves Salvador Dalínak a múzsája és egyben a kedvese is, így számos bizalmas titkot is ismert a festővel kapcsolatosan. Azt már kortársai is jól tudták, hogy a jellegzetes bajuszú művész nem tudott ellenállni egy-egy szimpatikus összeget tartalmazó csekknek, ám hogy ezért mire volt képes, csak sejtéseink lehettek eddig.
Amanda Lear most az egyik trükkjéről lerántotta a leplet. Történt, hogy egy ízben Yoko Ono azzal az ajánlattal fordult Dalíhoz, hogy adja el neki a bajusza egyik szálát, természetesen nem kérte ingyen. A festő bolond lett volna nemet mondani a csábító vételár láttán, ám mint kiderült, babonásan rettegett attól, hogy John Lennon hitvese valójában boszorkány és a bajuszszál segítségével képes lenne megbabonázni őt.
Ezért aztán cselhez folyamodott: megkérte ifjú barátnőjét, hogy szedjen néhány szál elszáradt füvet, és azt csomagolta egy takaros kis dobozkába. Mindezért Yoko Ono boldogan fizette ki a tízezer dollárt. "Dalí szerette átverni az embereket" - ismerte be egykori szerelme.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


