17. századi mintára
Látványos koronázási ceremónia Sopronban
Látványos drámajáték, jelmezes fesztivál keretében elevenedik meg Sopronban a 17. század, amikor királykoronázási ceremóniának és nádorválasztó országgyűléseknek adott otthont a nyugat-magyarországi település.
2013.05.11 09:12MTI
Az augusztusi koronázóünnep lesz várhatóan az egyik legnagyobb érdeklődést keltő programja a BW Organization Kft-nek, amely kulturális és örökségturisztikai klaszter létrehozására vállalkozott. A klaszter huszonnégy taggal megalakult, s már zajlik a programok előkészítése - mondta Rigler Zsolt projektmenedzser az MTI érdeklődésére. Elmondása szerint a közös munkába bekapcsolódtak múzeumok, utazási irodák, turisztikai szolgáltatók, éttermek, valamint a város idegenforgalmáért munkálkodó civil szervezet, a Sopron Turizmusáért Egyesület is azzal a céllal, hogy Sopron belvárosának kulturális életét felpezsdítsék, a műemlékekre, az épített örökségre kíváncsi vendégek számára programokat kínáljanak, és élménydús szórakozással, jófajta kékfrankos megkóstolósával a városba érkező látogatók érdeklődését a jelenleginél hosszabb időre lekössék. Az örökségturisztikai klaszterhez csatlakozott a soproni bencés templom, ahol III. Ferdinánd német-római császárt Pázmány Péter koronázta magyar királlyá 1625-ben - idézte fel Horváth László templomigazgató a város életének különleges eseményét. Minden bizonnyal az egykori ceremónia lesz a fénypontja a koronázási ünnepnek, amelyet augusztus 16. és 18. között rendeznek. Számos egyéb program megvalósításán is dolgozik a klaszter, amely 67,5 millió forintos projektjéhez 57 millió forint támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv Nyugat-dunántúli Operatív Programja keretében. A pénzügyi forrást programokra és marketingre költik, például a belvárosról 80 ezer példányban hagyományos térképet készíttetnek, amelyet ingyenesen adnak át a látogatóknak, és meg akarják teremteni az internetalapú idegenvezetés feltételeit is. Ennek lényege, hogy az értékes műemlék épületekről, a különleges látványosságokról okostelefonokra letölthető program segítségével minden fontos információt megkaphassanak a várost felkereső vendégek.
Kapcsolódó írások:
- Hosszú sorok állnak, hogy újra láthassák a cseh koronázási ékszereket
- Elhunyt Starker János, a cselló koronázatlan királya
- Prágában újra kiállítják a cseh koronázási ékszereket
- Áder: Magyarország és Lengyelország is nyertese az uniós költségvetésnek
- Kocsmázással "koronázták meg" csecsemőjük halálát a szülők
- Másodszor is megkoronázták Az oroszlánkirályt
- Torta helyett erdőtelepítéssel ünneplik a koronázást a britek
- Királynő lett a hercegnőből? KeSha koronázott
- Galéria - A ma születésnaposa: Steven Seagal
- Galéria - A ma születésnaposa: Csukás István
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06