3D-ben újították fel
Másodszor is megkoronázták Az oroszlánkirályt
Másodszor is megkoronázták Az oroszlánkirályt az észak-amerikai nézők: a 3D-ben felújított animációs film ismét a kasszasikerlista élére került a hét végén.
2011.09.26 09:18MTIAz 1994-ben bemutatott nagy sikerű rajzfilm háromdimenziós változatára 22,1 millió dollárért (4,8 milliárd forintnak megfelelő összegért) váltottak jegyet az Egyesült Államok és Kanada mozijaiban péntektől vasárnapig.
Az örökzöld családi filmtől még Brad Pitt legfrissebb munkája, a Pénzcsináló című produkció sem tudta elvenni a koronát. A baseballfilm 20,6 millió dolláros (4,5 milliárd forintos) bevétellel debütált.
A sikerlista harmadik helyén végzett Delfines kaland, a negyedik helyet megszerző Elhurcolva című akciófilm és az ötödiknek befutó Válogatott gyilkosok című akcióthriller ugyancsak új bemutató volt. Utóbbi Jason Statham, Clive Owen és Robert de Niro főszereplésével egy brit elit kommandó visszavonult tagjait mozgósítja korábbi társuk kiszabadítására.
Az oroszlánkirály az utóbbi két hétben összesen 61,7 millió dollárt (13,4 milliárd forintnyi összeget) keresett jegyeladásaival. Ezzel már szépen megfejelte azt a nyolcszázmillió dolláros bevételt, amely az eredeti film forgalmazásából, majd a 2002-es újraforgalmazásából származott.
Mivel ilyen jól megy a szekér, a Disney úgy döntött, hogy a korábbi tervekkel ellentétben nemcsak két hétre szűkíti, hanem megnyújtja a moziforgalmazást. Valójában ugyanis csak a háromdimenziós változat október 4-i Blu-ray megjelenése előtt akarták a filmet kissé felfrissíteni a nézők emlékezetében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


