Színes programok
Kulturális fesztivál a Vajdahunyadvárban: haditorna, lovagi játékok, vártúra
A Miénk a Vár! című kulturális fesztiválon hagyományőrző haditorna, lovagi játékok és vártúra is várja az érdeklődőket, május 18. és 20. között a budapesti Vajdahunyadvárban.
2013.05.09 12:33MTIA háromnapos eseményen a várak - egyebek mellett Csesznek, Eger, Szigetvár, Sümeg és Esztergom - különböző programokkal, így például íjászattal, hadipróbákkal, lovagi játékokkal és lantzenével mutatkoznak be a nagyközönségnek - mondta el Nagy Gyula István fesztiváligazgató az eseményről tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.
A várak képviselői fegyverbemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal és ügyességi versenyekkel is készülnek: Pécsvárad többek között hőspróbával, Szigetvár leányszöktetéssel, Várpalota viselet-bemutatóval, Diósgyőr csángó népzenével és lovagi tornával, Tata reneszánsz lantzenével, Siklós bajvívással szórakoztatja a látogatókat.
Az érdeklődők mindhárom nap vezetéssel tekinthetik meg a Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiállításait, valamint vártörténeti és városligeti sétán vehetnek részt. A rendezvény első napján Várak és erődök - Múlt, jelen és jövő címmel tudományos konferenciát rendeznek, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum a 160 éves Magyar Honvédségre emlékező tárlattal készül.
Május 18-án mások mellett a Tabulatura Régizene együttes és a Kőbéka Zenekar, 19-én a Musica Historica Zenekar és a Görömbő Kompánia, 20-án a Fabula Bábszínház, a Tercina Régizenei Együttes és a Mint a pinty zenekar lép színpadra. A vármoziban gyerek- és rajzfilmeket, az óriáskivetítőn a magyarországi történelmi várakat bemutató mozgóképeket láthat a közönség.
A rendezvényhez csatlakozó Kaland-Vár Játékkiállítás és Vásár játékbemutatókkal és középkori játszóházzal várja a családokat. További részleteket a www.mienkavar.hu oldalon olvashatnak az érdeklődők.
Kapcsolódó írások:
- A Hair komolyzenei változata zárja a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivált
- Mézeskalács, kecskesajt és pálinka - HÍR-es Íznapok a Vajdahunyadvárban
- A lopótök csodálatos világa a Vajdahunyadvárban!
- HÍR-es Íznapok a városligeti Vajdahunyadvárban
- Klasszikus művek és dzsessz a vajdahunyadvári zenei fesztiválon
- Kaland-Vár - Játékkiállítás és Vásár a Vajdahunyadvárban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


