Kulturális együttműködés
Halász János: a főváros kincsei jussanak el vidékre is
"Az Emberi Erőforrások Minisztérium támogatni fogja, hogy a nemzeti közgyűjtemények kincsei eljussanak a vidéki városokba is."
2013.05.03 18:15MTIHalász János kulturális államtitkár pénteken Balatonfüreden, a Ferenczy-kiállítás megnyitóján szólalt fel. Halász János szerint ami Balatonfüreden történik, az a kulturális rendszerváltozás, valamint a kulturális intézmények és a városok közötti együttműködés kiváló példája.
Arra utalt ezzel, hogy a kiállítást a Magyar Nemzeti Galériával közösen rendezte meg a Vaszary-villa, valamint arra is, hogy Balatonfüred a pénteken megkezdődött Jókai-napok keretében kulturális együttműködési megállapodást kötött Szolnokkal.
Hozzátette: az államtitkárság is támogatni fogja a települések közötti kulturális aktivitást és folytatják a korábbi jó gyakorlatot, hogy a nemzeti közgyűjtemények kincsei eljussanak a vidéki városokba is.
Kiemelte, hogy szerencsére nagyszerű kiállítóhelyek vannak már az országban mindenütt. A megnyitón Halász János méltatta Balatonfüred "kulturális alapú városfejlesztését", amely - ahogy fogalmazott - rövid idő alatt eredményeket is hozott: munkahelyeket teremtett és ad, színesíti az itt nyaralóknak, az ide érkező turistáknak a kulturális programkínálatot, és ami talán még fontosabb, a füredieknek is erősebb tartást adott.
Az államtitkár szerint nagyszerű hagyományai vannak a városnak, amelyekhez kialakították a megfelelő tereket is. Az egybegyűlteket Bóka István (Fidesz-KDNP), Balatonfüred polgármestere köszöntötte, majd megköszönte a Vaszary-villa vezetőjének, Dallos Krisztinának a munkáját, aki családi okokra hivatkozva lemondott posztjáról.
Szűcs György, az Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese a tárlat anyagáról elmondta, hogy a bemutató gerincét a Magyar Nemzeti Galériából kölcsönzött képek alkotják, de a szentendrei Ferenczy Múzeumból, valamint a Kiscelli Múzeumból is érkeztek művek a Vaszary-villába. A közgyűjteményi anyagot két magángyűjteményi remekmű egészíti ki.
A kiállításon Ferenczy Károly 19 reprezentatív festményét és tíz grafikáját mutatják be, társítva a nagybányai művésztelep mestereinek - Hollósy Simon, Réti István, Iványi Grünwald Béla, Thorma János, Glatz Oszkár, Csók István és Koszta József - 21 művével, valamint az illusztrációkkal teli irodalmi albumokkal.
A félszáz művet felvonultató kiállítás része a nagybányai művésztelep történetét dokumentumokkal és bőséges képi anyaggal feldolgozó Alakok tájban - Lapok a Nagybányai Festőiskola történetéből című dokumentumfilm. A Vaszary-villában Hit, mítosz, költészet - Ferenczy Károly és a nagybányai mesterek művei című tárlat szeptember 15-ig tekinthető meg Balatonfüreden.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


