Egyre színesedik a kínálat
Sziget 2013 - Két tucat zenekar kapott "koncertvízumot"
Alakul a Sziget Fesztiválköztársaság, a napokban két tucat fellépő kapta meg a "koncertvízumát" a Hajógyári-szigeten idén is megrendezésre kerülő egy hét együttlétre.
2013.04.04 12:45ma.huA teljes lista vége még messze van, de máris elkezdtek szállingózni az első nevek, akikre biztosan számíthatunk az idei Sziget Fesztiválon, amely ezúttal Fesztiválköztársaság formában várja a látogatókat augusztus 5-12. között. Az első "vízumokat" a napokban osztották ki, ennek fényében máris hangolhatunk a Nagyszínpadon fellépő Biffy Clyro együttes fellépésére. A napjaink legjobb brit koncertzenekarának tartott csapat arénákat képes megtölteni és állandó résztvevői a szigetország leglátogatottabb fesztiváljainak. Teljesítményüket nemcsak a közönség értékeli, számos jelentőségteljes szakmai díjjal is elismerték őket.
Szintén a Nagyszínpadon számíthatunk Mika, teljes nevén Michael Holbrook Penniman felbukkanására, aki a kortárs könnyűzenét képviseli tehetséges és sokszínű képességeinek hála. "Mindent tud arról, hogy mi tesz egy mai popsztárt" - tudjuk meg róla a programelőzetesből, de nincs idő leragadni, mert máris egy újabb előadó tolakodik a szemünk elé, a New York-i anti-folk színtér üdvöskéje személyében, aki nem más, mint Regina Spektor. Aki őt akarja látni, már biztos, hogy korán kell kiérnie a Szigetre - vagy a legjobb, ha eleve beköltözik és akkor biztosan nem kési le a kora délutáni koncertet.
Futurisztikus, tért ölelő, ultra szuggesztív, könyörtelenül dinamikus, progresszív és friss elektronika. Ráadásul ez mind egyben? Akkor nem lehet más, csak a Nero nevű banda, amely Angliából érkezik hozzánk, hogy megmutassák, miért lelkesedik egész Európa immáron harmadik éve. Ők az Arénában fognak fellépni, akárcsak a német Booka Shade, utóbbi az igényes és hiperintelligens elektronikus zene képviseletében, 25 éves szakmai múltra visszatekintve, mégis mai hangulattal.
Még mindig Aréna, csak felsorolás szintjén, hisz ekkora helyen lehetetlen lenne mindenkiről részletes bemutatkozót írni: a végleges programfüzetben érdemes lesz böngészni a The Joy Formidable, Erol Alkan, Felix Cartal, Blaudzun, Monophona és Splendid fellépésének pontos idejét is. Az A38 színpadán a már megszokott módon egyaránt láthatunk jól ismert és igazi kuriózumnak számító előadókat is, mint például a Bat for Lashes művésznéven fellépő Natasha Khant, a Flogging Molly-t, a The Cribset, de tombolhatunk a Little Boots, a Gesaffelstein és a Dub FX koncertjein is.
És még mindig nincs vége: élőben láthatjuk a dOP formációt, a Donots együttest, valamint a Hoffmaestrót és a Rangleklodsot is. A sort ezúttal a Daily Breaddel zárjuk, de mint mondtuk: ez még csak a kezdet...!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


