Gyász
Elhunyt az Illés zenekar alapító tagja
Hosszan tartó betegség után 69 éves korában szerdán elhunyt Illés Károly, az Illés együttes alapító tagja, a zenekarvezető Illés Lajos testvére. Temetéséről később intézkednek
2013.03.27 22:12MTIAz Illés zenekar családi zenekarként alakult 1957-ben, és akkori szokás szerint a család nevét vette fel. Zongorán Illés Lajos, szaxofonon Illés Károly játszott, Zsiga István gitározott. Illés Károly a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium zenekarának is tagja volt. A korai Illés a korszak ismertebb külföldi számait játszotta: dixielandet, olasz slágereket, örökzöldeket, Shadows- és Hurricanes-dalokat.
Klubokban, az Alkotmány utcai közgazdasági technikumban, középiskolai bulikban, egyetemi rendezvényeken léptek fel. Amikor a Budapesti Műszaki Egyetem zenekara lettek, az Illés testvérekhez csatlakozott Nényei Tass (basszusgitár, hawaii gitár), Farkas Ádám és Halász Gyula (gitár), Rozinszky Csaba, majd Körmendy János (dob). Repertoárjuk a Beatles és a Radio Luxembourg hatására bővült 1962-63-ban, ekkor a Bercsényi klubban koncerteztek, emellett pedig a Petőfi Sándor utcai Építők klubjában is rendszeresen telt ház előtt léptek fel. Az 1963-as sportcsarnokbeli amatőr fesztiválon aranyérmet nyertek. Illés Károly a hatvanas évek közepéig volt tagja a zenekarnak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
- 8:30 Élesen elítélte a Robert Fico elleni merényletet a felvidéki magyar párt
- 8:28 A román vezetők elítélték a szlovák kormányfő elleni merényletet
- 8:24 Óvadék ellenében megszüntetik az 'antifa-ügy' olasz vádlottjának letartóztatását
- 8:24 Lapértesülések szerint Fico még mindig élet-halál között lebeg
- 7:34 Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron
- 7:27 Uniós vezetők és a NATO főtitkára is elítélte a Robert Fico szlovák kormányfő elleni lőfegyveres támadást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06