44, 7 milliós bevétellel
Kőkori sztárok: Croodék taroltak a moziban
A kőkorszakban játszódó Croodék című háromdimenziós amerikai animációs vígjáték 44,7 millió dollár (10,5 milliárd forint) bevételt hozott az észak-amerikai mozikban bemutatása első hétvégéjén, és ezzel rögtön a bevételi lista élére állt.
2013.03.24 19:46MTIA Shrek és a Madagaszkár című animációs filmek alkotója, a Dreamworks Animation legújabb produkciója letaszította a trónjáról a James Franco főszereplésével forgatott Óz, a hatalmas című filmet, amely bemutatása első két hétvégéjén is uralta az észak-amerikai mozis toplistát.
A Walt Disney háromdimenziós filmje a bemutatása óta eltelt harmadik hétvégén csak a harmadik helyre került, az amerikai és a kanadai mozikban 22 millió dollárt (5,19 milliárd forint) forgalmazott. A Sam Raimi rendezésében készült Óz-film az észak-amerikai mozikban elérte a 177,6 millió dollárt.
A bevételi toplista második helyére A támadás a Fehér Ház ellen című amerikai thriller került 30,5 millió dollárral (7,19 milliárd forint). A Gerard Butler főszereplésével készült film egy elbocsátott testőrről szól, aki a Fehér Ház segítségére siet, amikor azt váratlan légitámadás éri, és az egész kabinet a dél-koreai vendégekkel együtt az elnök földalatti bunkerébe kényszerül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


