Az 1880-as évek hangulata
Magyar sci-fi a mozikban - retróban
Képben és zenében az 1980-as évek hangulatát megelevenítő magyar animációs sci-fi film került a hazai mozikba egy évvel a londoni világpremier után.
2013.03.10 14:48MTIAz öt év alatt elkészített 3D-s alkotás első magyarországi közönségtalálkozóját Nagykanizsán tartották. A Cycle című film honlapja szerint ez az alkotás elsősorban azoknak való, akiket "jobban érdekelnek a kérdések, mint a válaszok".
A történet középpontjában egy űrhajós áll, aki egy számára idegen helyen, egy tetőn ébred és el kell menekülnie, míg a köd le nem ereszkedik. Az időben folyton a kiindulási ponthoz visszatérő utazó egy maszkos idegennel és egy gonosz öreggel folytatott beszélgetésekből igyekszik kihámozni, hogy hol is van az ugráspontot jelentő barlang.
A magyar változat Szabó Győző és Keresztes Tamás hangján szólal meg. A film írója, rendezője és producere Sóstai Zoltán, aki a kétezres évek elejétől foglalkozik számítógépes 3D-s grafikával. Az MTI-nek elmondta: számítógépes játékok fejlesztésében, reklámfilmek animációinak gyártásában szerzett tapasztalatokat, majd 2008-ban saját animációs stúdiójával vágott neki a Cycle elkészítésének.
A társaság azonban 2010-re feloszlott, az addig 80-90 százalékos készültségű mozit innentől egy átdolgozott forgatókönyvvel már saját maga fejezte be. Az alkotó jellemzése szerinti zsánerfilm hagyományos változatának világpremierje 2012 áprilisában volt a Sci-Fi London Film Festival keretében, majd utána a 34. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon versenyen kívül mutatkozott be.
A 3D-s verzió magyarországi bemutatója február 18-án volt, az első közönségtalálkozó helyszíne nem véletlenül lett Nagykanizsa. Sóstai Zoltán a közeli Szepetneken nőtt fel és a város Batthyány gimnáziumában érettségizett 1999-ben. Filmjéről maga is azt mondja: nem éppen közönségfilm, sokkal inkább egy olyan nézői rétegnek szól, amelyik "hajlandó a puzzle-darabokat összerakni".
Nem titkolja, hogy a sötét tónusú látványvilágra leginkább Stanley Kubrick és Andrej Tarkovszkij munkái hatottak, de Tarr Béla és David Lynch is a megidézett példaképek között szerepel. Az igazi motiváció pedig egy 2004-es amerikai film, a Primer, ami "irgalmatlanul bonyolult időutazós film" - fogalmazott Sóstai Zoltán.
A Cycle zenéjét párja, a szintén zalai születésű Szabó Kinga szerezte, a "sötét virtuálanalóg szintetizátorok" futamai Jean-Michelle Jarre és a Tangerine Dream dallamvilágához közelítenek, szándékosan az 1970-es és 1980-as évek stílusában.
A képi világban ugyancsak a korszak komputerizált sci-fi ideáljának jellegzetességei tűnnek fel ruhában, eszközökben. A helyszín és a háttér modelljei között található egy békásmegyeri tömbház teteje, a déli Balaton-part a túloldali fényekkel, de még Szepetnek egy utcája is.
Sóstai Zoltán elmondta, hogy filmje iránt külföldi érdeklődés is mutatkozik, a fesztiválokon tartott vetítéseknek köszönhetően hetente két-három megkeresés is érkezik újabb fesztiválokra vagy bemutatókra. Folytatáson vagy következő filmen azonban még nem töri a fejét, miután minden energiáját és pénzét éveken át ebbe ölte bele, a fárasztó alkotómunka után egyelőre a film fogadtatását követi.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


