Több mint 330 ezren vettek részt a programokon
Szenzációs siker volt a Múzeumok Éjszakája
Újabb rekord dőlt meg az idei Múzeumok Éjszakáján, hiszen idén több mint 330 ezren vettek részt a programokon országszerte.
2008.06.23 19:59ma.huRáadásul ez a látogatói szám csak előzetes adat, hiszen még mindig folyamatosan érkeznek be a jelentések a minisztériumba. „Az első hazai Múzeumok Éjszakáját 2003-ban rendeztük meg. Akkor pár ezer látogatója volt, tavaly pedig már 235 ezren jöttek el” - mondta Hiller István még a rendezvény előtti sajtótájékoztatón. A tárca vezetője egyúttal reményét fejezte ki, hogy idén még többen lesznek, hiszen ismét nőtt a résztvevő múzeumok száma is: Budapesten 70, vidéken pedig 160 helyszínt kereshettek fel az érdeklődők.
A miniszter és a szervezők reményei valóra váltak: a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint idén Budapesten több mint 162 ezren, vidéken pedig több mint 170 ezren zarándokoltak el a múzeumokba. Az európai nagyvárosok hagyományait követve 2003 óta Magyarországon is az év leghosszabb napjához, Szent Iván napjához legközelebb eső szombat éjszakán rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját. Késő éjszakáig lehetett megtekinteni a jelenlegi nagy kiállításokat, de a tárlatlátogatásokon kívül számos aktív program is várta az érdeklődőket este hattól hajnal kettőig.
Tűzzsonglőrködés, tánc- és színielőadások, különleges performanszok, zenei műsorok és érdekes beszélgetések izgalmas egyvelege zajlott országszerte a Múzeumok Éjszakáján - köztük számos olyan programmal, amelyet ezen az estén kifejezetten a Reneszánsz Év 2008 keretében rendeztek meg. Idén az üzleti világ is felfedezte a rendezvényt: a tárca és a Pannon közötti megállapodás értelmében idén a cég volt a rendezvény főtámogatója.
Az együttműködésnek köszönhetően az eddigieknél lényegesen nagyobb összeget lehetett az esemény kommunikációs kampányára fordítani, ami szintén hozzájárult a látogatói csúcs megdöntéséhez. A Múzeumok éjszakája összköltségvetése a Pannon támogatásának köszönhetően idén szintén rekordot döntött, hiszen elérte az 55 millió forintot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


