Pontos mérce
Kutyát nem érdekli már A bin Laden-hajsza című film
Az amerikai szenátus nem vizsgálódik tovább A bin Laden-hajsza című filmről, mivel az egy fontos kategóriában sem nyert Oscar-díjat.
2013.02.27 11:23MTI
Rövid idővel azután, hogy A bin Laden-hajsza című film egy fontos kategóriában sem nyert Oscar-díjat, az amerikai szenátus hírszerzési bizottsága lezárta azzal kapcsolatos vizsgálódását, amelynek tárgya az Oszama bin Laden kiiktatásáról szóló film alkotói és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) közötti kapcsolat volt.
A bizottság újabb információkat szerzett be a CIA-től, és nem tesz további lépéseket - közölte a Reuters hírügynökséggel egy névtelenséget kérő kongresszusi forrás.
A film amerikai forgalmazója, a Sony Pictures Entertainment még nem reagált a hírre. Sokan úgy vélték, Kathryn Bigelow alkotásának Oscar-esélyeit nagyban rontották a washingtoni politikai támadások. A bin Laden-hajsza eleinte nagy sikereket ért el, több díjat is nyert, az Oscar-gálára azonban kifulladt, kritikus hangok meg is jegyezték: a film jobban érdekelte a politikát, mint az amerikai filmakadémiát.
Így bújt meg a terroristavezér az elképzelések szerint
A szenátusi bizottság azt követően kezdett foglalkozni a drámával, hogy a testület elnöke, a demokrata párti Dianne Feinsten felháborodásának adott hangot azon jelenetek miatt, amelyekben az alkotók azt sugallták, kínzás révén minden esetben sikerült a CIA foglyainál áttörést elérni, és ez végül elvezette az al-Kaida terrorhálózat első számú emberéhez a hírszerző ügynökséget.
Decemberben, A bin Laden-hajsza egyesült államokbeli bemutatója előtt Feinstein párttársával, Carl Levinnel, a szenátus fegyveres erők bizottságának elnökével, illetve John McCain republikánus szenátorral, volt elnökjelölttel együtt elítélte a film általuk különösen "erősnek" tartott jeleneteit, amelyekben CIA-ügynökök foglyokat kínoznak.
Az alkotók és a CIA közötti kapcsolatokat ismerő forrás szerint az ügynökség nem mondta a filmeseknek, hogy kényszervallatások vezettek el bin Ladenhez. A CIA sokkal inkább a filmben felvonultatott karakterek megrajzolásában nyújtott segítséget a stábnak.
A bin Laden-hajsza miatti politikai vihar arra sarkallta Kathryn Bigelow-t, hogy újságcikkben fejtse ki véleményét az ügyről. "Azok, akik a művészetben dolgoznak, tudják, hogy az ábrázolás nem jelent helyeselést. Ha azt jelentené, egy művész se lenne képes embertelen módszereket ábrázolni, egy író se lenne képes írni róluk, és egy filmes se hatolna korunk bonyolult ügyeinek mélyére" - írta.
A legjobb film Oscar-díjával kitüntetett alkotás, Az Argo-akció Bigelow filmjéhez hasonló támogatást - ha nem nagyobbat - kapott az amerikai kormányzattól - jegyezték meg többen is. Ben Affleck és stábja például forgathatott a CIA központi épületének csarnokában, Langleyben. A bin Laden-hajsza nem járt meg ilyen helyszíneket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


