Három legjobb között a magyar film
Aratott Mundruczó Deltája!
Mundruczó Kornél filmje, a Delta bekerült az Európai Parlament Lux-díjáért folyó versenyben a legjobb három közé - jelentette be szerdán az EP.
2008.06.18 17:05MTI Mundruczó Kornél filmje, a Delta bekerült az Európai Parlament (EP) Lux-díjáért folyó versenyben a legjobb három közé - jelentette be szerdán az EP.
Két versenytársa az Obcan Havel (Havel, a polgár) című cseh és a Le silence de Lorna (Lorna hallgatása) című belga-brit-francia-olasz alkotás.
Az előbbinek Miroslav Janek és Pavel Koutecky az alkotója, az utóbbi film pedig a Dardenne testvérpár - Jean-Pierre és Luc Dardenne - műve.
A Lux-díj idei győztesének október 22-én adják át a díjat, miután szeptember-októberben az Európai Parlament tagjai megtekintették, és szavaztak róla.
Az Európai Parlament tavaly ítélte oda először a Lux-díjat, amelyért a kiírás szerint olyan alkotások versenghetnek, amelyek az európaiság, illetve a kulturális sokarcúság, az európai értékrend, illetve az "Európa-építéssel" járó viták témáját boncolgatják valamilyen fomában.
2007-ben a németországi születésű török rendező, Fatih Akin alkotása, az A másik oldalon (Auf der anderen Seite) című film lett Lux-díjas.
A mintegy 87 ezer eurós díj mellett a nyertes film feliratos változatát elkészítik az unió mind a 23 hivatalos nyelvén, és minden tagországnak legyártanak egy-egy 35 mm-es kópiát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


