Megbizatása 5 évre szól
Kemecsi Lajos lett a Néprajzi Múzeum főigazgatója
Kemecsi Lajost nevezte ki hétfőn a Néprajzi Múzeum főigazgatójává Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
2013.01.28 14:05MTIA múzeumot három cikluson át vezető Fejős Zoltán megbízatása tavaly év végén járt le, így posztjára még 2012. október 31-én írt ki pályázatot a fenntartó - közölte az MTI-vel a tárca sajtóirodája. A Néprajzi Múzeum vezetésére három érvényes pályázat érkezett. Balog Zoltán döntését a pályázatokat véleményező szakmai bizottság javaslatával megegyezően hozta meg. Kemecsi Lajos eddig a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Skanzen) tudományos igazgatójaként tevékenykedett, a Néprajzi Múzeumot február 1-jétől öt éven át vezetheti.
Kemecsi Lajos 1969-ben született Budapesten; az ELTE Bölcsészettudományi Karán 1993-ban történelem szakos középiskolai tanár és etnográfus, 2002-ben kulturális menedzseri képesítést szerzett, majd 2009-ben múzeumi vezetői képzést végzett el a Múzeumi Oktatási és Képzési Központ szervezésében. 1998 óta a néprajztudomány kandidátusa.
1993-tól a tatai Kuny Domokos Múzeumban dolgozott mint néprajzos muzeológus és a tatai Eötvös József Gimnáziumban tanított történelmet; 1996-tól ad elő az ELTE, a Debreceni és a Szegedi Egyetem néprajzi tanszékein. A szentendrei Skanzenben 2003-tól dolgozott. Muzeológiai osztályvezetőként irányította az intézmény Néprajzi Látványtárának megvalósítását és a Felföldi mezőváros tájegység kialakítását, elnyerve a Pulszky Károly-díjat.
2007 márciusától a Szentendrei Skanzen megbízott, majd 2008-tól kinevezett tudományos igazgatójaként az intézmény muzeológiai tevékenységéért volt felelős; többek között a múzeum Észak-magyarországi falu tájegységének megvalósítását irányította. Kemecsi Lajos 1997 és 2002 között szerkesztőként tevékenykedett a Limes Komárom-Esztergom megyei Tudományos Szemlénél, 2001-től a Györffy István Néprajzi Egyesület folyóiratának, a Néprajzi Látóhatárnak volt a szerkesztője.
2002-től részt vesz az MTA Néprajzi Kutatóintézete által kezdeményezett Encyclopaedia of Hungarian Folk Culture egyes fejezeteinek szerkesztésében. Kemecsi Lajos 2002-től egy cikluson keresztül a Magyar Kézművesipar-történeti Egyesület titkára volt, 2000-től tagja a Magyar Néprajzi Társaság választmányának; 2004-től a Néprajzi Társaság titkáraként, majd 2012-től főtitkáraként tevékenykedik. Tavaly az MTA Néprajzi Bizottság titkárának választották.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


