Előadássorozat
Múltidézés a Sóstói Múzeumfaluban
Régi dalokat, meséket, a paraszti erotika rejtelmeit és a valamikori nyírségi huszárok mindennapjait idézik vissza a télen egy előadássorozaton a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői Sóstói Falumúzeumban.
2013.01.19 10:38MTIKisgyörgy Tamás, a skanzen közművelődési munkatársa elmondta: a múzeumfalu baráti körének szervezésében az első előadást január 31-én, csütörtökön 18 órától tarják a 19. század falvainak népi építészetét őrző létesítmény újlétai magtárában, ahol Berecz András mese- és dalgyűjtőt, világutazó tanárt, műfordítót hallgathatják meg az érdeklődők. Az egész életében dalokat, meséket, tréfákat gyűjtő híres előadó, aki a Felvidéktől, a Nyírségen át, Erdélyig, a történelmi Magyarország szinte minden tájegységben megfordult, ezúttal inkább a felnőttekhez szóló történeteket idézi vissza.
Február 23-án, szombaton 17 órától Vajda Mária, a debreceni Déri Múzeum főmúzeológusa lesz az előadó, aki szintén világhírű néprajzkutató, a régmúlt idők szerelmi életének szakértőjeként is emlegetik. Balmazújvárosi kutatásainak paraszti erotikáját tárja hallgatói elé. Kisgyörgy Tamás szerint "kendőzetlenül, kokett módon szól majd dunyha alatti pásztorórákról", így aztán csak 18 éven felüli érdeklődőket várnak a múltidézésére.
A harmadik, záró előadás március 16-án, szombaton 17 órától lesz a Sóstói Múzeumfaluban. Bene János, a nyíregyházi Jósa András Múzeum igazgatója, a Magyar Huszár Alapítvány titkára, az egykori nyírségi huszárság mindennapjainak kutatója a híres lovas regiment történetéről szól, de csak is arról, ami a történelemkönyvekből kimaradt, így például a szabados életvitel velejáróiról, a párbajokról, a kártyaforgatásról, a nőcsábászatról.
Nyíregyházán 122 évvel ezelőtt, 1891-ben épült meg az első, egy teljes huszárezred befogadására alkalmas kaszárnya, a 14. császári és királyi lovas ezred befogadására. A regiment az I. világháború végéig volt a település háziezrede, s mellette a városban szolgált a magyar királyi kassai 5. honvéd huszárezred II. osztálya is. A két világháború között pedig a magyar királyi Hadik András 4. honvéd huszárezred állomásozott Nyíregyházán, amelynek katonái hősi helytállásairól elismerően szólnak a hadtörténészek.
A múltidéző előadásokat térítésmentesen látogathatják az érdeklődők a Sóstói Múzeumfaluban, ahol foszlós kaláccsal és meleg teával is megvendégelik őket - mondta Kisgyörgy Tamás, a skanzen munkatársa.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


