A magyar kultúra napja
Arany Toldija a temesvári magyar színházban
Arany János Toldi című művét mutatja be január 22-én a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a magyar kultúra napja alkalmából.
2013.01.20 12:49MTIA színház Nagytermében a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéveseinek előadásában 14 órakor lesz látható Arany János klasszikus műve, a Toldi. Az előadást beszélgetés követi, majd 18 órától a Peer Gynt című előadáson vehetnek részt az érdeklődők - olvasható a színház honlapján (www.tm-t.ro).
A Toldit Horváth Csaba rendező-koreográfus fizikai színházi rendező-koreográfus szakos osztálya adja elő. Az előadásban a teljes Arany-mű elhangzik, miközben a mozgás, a zene, a tánc a szöveg szerves részévé válik.
Horváth Csaba 2005-ben Budapesten hozta létre saját társulatát Forte néven. A klasszikus és modern szövegekkel egyaránt foglalkozó társulat a kortárs tánc és a prózai színház elemeit ötvöző formanyelvvel kísérletezik. Ez a kifejezési mód "fizikai színház" néven vált ismertté.
A Toldihoz hasonlóan a Peer Gynt rendezője is Horváth Csaba. A Peer Gynt a temesvári színház Forte Társulattal közös produkciója.
A két előadás közötti beszélgetésen részt vesz Horváth Csaba rendező és a fiatal színészek is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


