Köszönetet mondott Alföldi Róbertnek
Vidnyánszky Attila találkozott a Nemzeti Színház társulatával
Találkozott a Nemzeti Színház társulatával Vidnyánszky Attila, a teátrum július 1-jétől kinevezett vezetője pénteken.
2013.01.18 19:42MTIVidnyánszky Attila péntek délután találkozott a Nemzeti Színház összes munkatársával, majd külön beszélgetett a társulat színész tagjaival - értesült az MTI a decemberben kinevezett új vezető egyik közvetlen munkatársától pénteken. Tájékoztatása szerint Vidnyánszky Attila köszönetet mondott Alföldi Róbertnek, a színház jelenlegi vezetőjének, hogy lehetővé tette és megszervezte a találkozót.
A beszámoló szerint Vidnyánszky Attila a társulattal való első találkozáskor ismertette a munkatársakkal, hogy milyen elvek alapján szeretné működtetni a színházat és milyen elképzelései vannak az elkövetkező évadokra.
Nyugodt hangvételű szakmai beszélgetések zajlottak le - mondta Vidnyánszky munkatársa -, amelyeknek kettős célja volt: az egyik, hogy Vidnyánszky Attila a társulat előtt röviden ismertesse elképzeléseit, a másik pedig, hogy arról tájékoztassa őket, hogy - amint ez a színházi világban szokásos - elkezdik a szerződtetési tárgyalásokat a társulat tagjaival. A színházak vezetőinek február végéig kell közölniük a jövő évadra vonatkozó szerződtetési szándékot a művészekkel.
Vidnyánszky Attila minden színésszel külön tárgyal majd a jövőbeni együttműködés lehetőségéről. Az új igazgató munkatársának tájékoztatása szerint Fekete Péter - a január 15-től kinevezett miniszteri biztos - is jelen volt az eseményen. Arra a kérdésre válaszolva, hogy miként kezdi a munkát Vidnyánszky Attila és Fekete Péter a Nemzeti Színházban, elmondta: az új vezető a napokban elkezdte sorra megnézni a színház azon műsoron lévő előadásait, amelyeket eddig nem látott, és egyesével találkozni fog a színészekkel.
Arról, hogy mely előadás marad műsoron és a távozó színészek továbbviszik-e szerepeiket, még nem tudott tájékoztatást adni. Szólt arról is, hogy a részvénytársaságként működő színháznak rövid időn belül be kell nyújtania a 2013-as üzleti tervet, amely már csak Alföldi Róbert és Fekete Péter együttműködésében készülhet el.
Az MTI értesülése szerint a társulati ülésen - amelyen a színház csaknem minden munkatársa megjelent - elhangzott az is, hogy Vidnyánszky Attila mindent megtesz annak érdekében, hogy az évad végéig a bemutatók és az előadások a tervezett formában, zökkenőmentesen megvalósuljanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


