A Svenska Teatern mutatja be
A dzsungel könyve Helsinkiben
Több mint másfél évtizede sikerdarab Dés László, Geszti Péter és Békés Pál zenés játéka, A dzsungel könyve. A musicalt legközelebb a Helsinkiben működő Svéd Színház, a Svenska Teatern mutatja be Böhm György rendezésében.
2013.01.12 11:49MTI"A január utazásokkal teli hónap számomra, a pécsi premierem után Helsinkibe utazom A dzsungel könyve díszletterveinek elfogadására. A színház tervezője Erik Salvesen készíti a szeptemberi premier színpadképeit és Erika Turunen pedig a jelmezeit" - mondta el az MTI-nek a rendező, hozzátéve: ahogy Svédországban ügyelnek a finn kisebbség kultúrájának megőrzésére, ugyanúgy Finnországban is fontosnak tartják a svéd kisebbséggel való törődést.
A kikötőtől nem messze álló 700 személyes színház felújítását 2012-ben fejezték be. Gyönyörű a belső tere, emlékeztet az osztrák-magyar monarchia legszebb teátrumaira. 1827-ben készült el a neves német építész, Carl Ludvig Engel tervei alapján - részletezte a rendező.
"A felújítás után az itt Kristina fran Duvemala címen futó ABBA-musicallel nyílt meg. Láttam a darab egyik előadását, technikailag káprázatosan felszerelték a színházat, öröm lesz benne dolgozni" - vélte Böhm György.
A szerepeket novemberben már kiosztotta a rendező: Max Forsman lesz Balu, Patrick Henriksen alakítja Mauglit, Cecilia Paul Tunát, Niklas Akerfelt Sír Kánt, Birthe Wingren pedig Bagirát. "Január végére elkészül a svéd szöveg is, hiszen május elejétől próbálunk" - tette hozzá.
Negyedszázaddal az ősbemutató után, január 18-án Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter darabja, A padlás című musical kerül színre a Pécsi Nemzeti Színházban, ezt a produkciót is Böhm György rendezi. "A színház különleges főpróbát tervez 17-ére: jeltolmács közvetíti az előadást hallássérültek számára" - fűzte hozzá a rendező.
Kapcsolódó írások:
- Elhunyt Somló István, a Miskolci Nemzeti Színház színésze
- Háromdimenziós Tarzan készül a Bavaria stúdióban
- Képek - Indulhat a vadászat: dzsungel hangulatban!
- Képek - Dzsungel a városban: lehet készülni!
- Dzsungelbiológiából ötös: le van írva a gorilla genomja
- A dzsungel királynője is meztelenkedik néha
- Visszatér a zeneipar dzsungelbe a Tigris
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:18 Varga Mihály: a kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06