400 millió forintot költhetnek rá
Folytatódik a siklósi vár felújítása
Folytatódik a siklósi vár felújítása: a Dél-Dunántúl legnépszerűbb erődítményének 2014 őszéig tartó és elsősorban az egységes homlokzatának kialakítását célzó munkáira 400 millió forintot költenek.
2013.01.08 23:30MTIMojzes Tamás, a Siklósi Várszínház Nonprofit Kft. ügyvezetője kedden Siklóson, sajtótájékoztatón elmondta, hogy az európai uniós forrásból finanszírozott beruházás keretében megújul a vár északi, nyugati homlokzata és északi terasza. Részben megerősítik az épület falát, kialakítanak egy lovagtermet és egy kávézót is.
Balázsné Kréth Ibolya, a siklósi polgármesteri kabinet vezetője utalt arra, hogy a következő több mint másfél évben azokat a feladatokat végzik el, amelyekre a korábbi rekonstrukciók idején nem volt lehetőség.
A vár részleges felújítása 2011-ben fejeződött be és mintegy 1,6 milliárd forintba került. A Norvég Alapból és európai uniós forrásokból elnyert pénzből látogatóközpontot építettek, felújították a barbakánt, a felhajtóhidat, a Dorottya-kertet, a várkápolna belső tereit, kibővítették a kiállítóhelyiségeket.
A kabinetvezető rámutatott arra, hogy a Baranya, Somogy és Tolna megye alkotta Dél-Dunántúl várai tavaly összesen mintegy 200 ezer fizető látogatót fogadtak, ebből 61 ezret a siklósi könyvelhetett el. Ez ugyanakkor elmarad a felújítás előtt mért 80 ezres forgalomtól.
Mojzes Tamás szólt arról is, hogy a várat működtető társaság a korábbi vezetés alatt 60 millió forint hiányt halmozott fel, amelynek fő oka, hogy a színielőadások iránti érdeklődés elmaradt a várakozásoktól. Rámutatott: a vár 61 ezer látogatója közül mindössze 4 ezren voltak kíváncsiak a színdarabokra. Hozzátette, hogy az adósság mára 36 millió forintra csökkent, a még fennálló tartozás rendezéséhez 30 millió forintos önkormányzati segítséget várnak.
Az ügyvezető kiemelte, hogy idén már kevésbé a színházra, sokkal inkább a történetére, kulturális jelentőségére alapozva képzelik el a vár vonzerejének növelését. Széles közönséghez szóló programokat, zenei fesztiválokat, táncos rendezvényeket és egyebek mellett új kiállításokat is terveznek. Azt remélik, hogy a vár látogatóinak száma újra eléri majd az évi 80 ezret.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06