Mozi lesz a musical-ből
Made in Hungária - Megvannak a film főszereplői!
A nagy sikerű Made in Hungária című musical nyomán júliusban kezdi el forgatni filmjét a z S.O.S. szerelem és a 9 és fél randi gyártója - A produkció a film forgatása előtt nagyszabású casting keretében kereste a tehetséges, fiatal főszereplőket és a többi énekes-táncos, prózai szereplőket.
2008.06.12 18:30ma.huA nagysikerű Made in Hungária című musical nyomán júliusban kezdi el forgatni filmjét a z S.O.S. szerelem és a 9 és fél randi gyártója: a Next Station Produkciós Iroda.
A produkció a film forgatása előtt nagyszabású casting keretében kereste a tehetséges, fiatal főszereplőket és a többi énekes-táncos, prózai szereplőket.
Mintegy 1000 jelentkező közül választották ki végül az ifjú Fenyő Miklóst: Szabó Kimmel Tamást és a női főszereplőt: Kiss Tündét.

Szabó Kimmel Tamás tavaly végzett Ascher Tamás és Novák Eszter kísérleti zenés osztályában. A fiatal színészt szeptembertől a Nemzeti Színház színpadán láthatja majd a közönség.
A nyíregyházi Kiss Tünde a Budapesti Operettszínház stúdiósa, jelenleg a Szentivánéji álom szegedi ősbemutatójára készül.
A film táncos jeleneteit Méhes László, a József Attila Színház főrendezője rendezi, koreográfusa pedig a József és a színes szélesvásznú álomkabát musical koreográfusa: Tihanyi Ákos.
A musicalben tíz Fenyő Miklós sláger hangzik majd el, Novai Gábor zenei rendező közreműködésével.
A filmet Miklauzic Márton és Márton Balázs fényképezi, rendezője pedig a Tibor vagyok, de hódítani akarok rendezője: Fonyó Gergely.
Neményi Ádám és Cirkó József producerek musical filmje előreláthatólag 2009 februárjában lesz látható a mozikban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


