Harmadik hete vezeti a mozis toplistát
Túllépte a hatszázmillió dolláros bevételt A hobbit
A hobbit: Váratlan utazás harmadik hete vezeti az észak-amerikai mozis toplistát, és világszerte már több mint 600 millió dollárért (132 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők a filmre.
2012.12.30 18:36MTIErős hétvégét zártak az amerikai filmszínházak: Peter Jackson fantáziaeposzára 31,5 millió dollárért (hétmilliárd forintért), Quentin Tarantino Django elszabadul című westernjére 31 millióért (6,8 milliárd forintért) keltek el a jegyek az Egyesült Államok és Kanada mozijaiban - foglalta össze a stúdiók becslésén alapuló eredményeket a Deadline.com hollywoodi mozis portál.
A toplista öt legnépszerűbb alkotása közé harmadikként a Tom Hooper rendezte A nyomorultak musical került be 27,4 millió dollárral. Billy Crystal Szülői felügyelet nélkül című vígjátéka és Tom Cruise Jack Reacher című akciófilmje pedig fej-fej mellett 14 millió dollár körüli bevétellel fejezte be a hetet.
Jackson A hobbitjának amerikai jegyeladásai már 200 millió dollár fölött járnak. Észak-Amerikán kívül további 62 országban forgalmazzák a filmet, amiből vasárnapig mintegy 400 millió dollár folyt be.
Elemzők szerint a Tarantino-western a vártnál is jobban debütált, és meglepetést okozott azzal, hogy a hét végén szinte ugyan annyian nézték meg, mint A hobbitot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06