"A kiválóan megírt forgatókönyvért"
Dán film nyerte a fődíjat a Les Arcs Európai Filmfesztiválon
Dán filmnek, Tobias Lindholm Kapringen (Eltérítés) című alkotásának ítélte a nemzetközi zsűri péntek este a Kristály Nyíl elnevezésű fődíjat a negyedik alkalommal megrendezett franciaországi Les Arcs Európai Filmfesztiválon.
2012.12.22 08:40MTIA Cristian Mungiu román filmrendező által vezetett zsűri "a kiválóan megírt forgatókönyvért és rendezésért" díjazta a szomáliai kalózok túszejtéséről szóló dán drámát. A film főszerepét alakító Soren Malling vehette át a legjobb férfialakítás díját.
Tobias Lindholm eddig elsősorban forgatókönyvíróként volt ismert. Nevéhez fűződik egyebek mellett a legutóbbi cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában bemutatott Jagten (Vadászat) című film forgatókönyve, amelynek társszerzője. A zsűri nagydíját egy spanyol film, Pablo Berger rendező Blancanieves című alkotása érdemelte ki.
A XX. század húszas éveiben játszódó különös hangulatú melodrámát a Grimm mesék egyik története ihlette. Ezt a filmet ítélte a legjobbnak a diákzsűri is, és a legjobb filmzene (Alfonso de Vilallonga) díját is kiérdemelte. Szintén három díjat vihetett haza a La Cinquieme saison (Az ötödik évszak) című belga film.
Peter Brosens és Jessica Woodworth alkotásában nyújtott játékáért Aurélia Poirier vehette ét a legjobb női alakítás díját. A legjobb operatőri munkáért járó díjat pedig Hans Bruch kapta, valamint ezt a filmet díjazta a Cineruopa nemzetközi filmes internetes lap is.
A közönségdíjat a szerb filmművészet egyik legismertebb rendezője, Goran Paskaljevic szerb-francia-macedón koprodukcióban készült Kad svane dan (Amikor felkel a nap) című filmdrámája nyerte el. A Belgrádban játszódó identitáskereső road movie főhőse egy nyugdíjas zenetanár, aki egy építkezésen előkerülő fémdobozban elrejtett levélből tudja meg, hogy a biológiai szülei zsidók voltak, és a második világháború idején a szerb főváros közepén működött koncentrációs táborban haltak meg, ahol jelenleg cigánycsaládok élnek nyomorúságos körülmények között.
Ezt a produkciót nevezte Szerbia idén a legjobb idegen nyelvű film Oscar-kategóriájába. A francia Alpok Les Arcs nevű síparadicsomában negyedik alkalommal rendezték meg december 15. és 22. között az egyetlen olyan európai seregszemlét, amelyen kizárólag európai filmeket vetítenek. A filmfesztivál - amely hétezer nézőt és több száz szakmai résztvevőt vonzott - idei díszvendége Belgium volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


