Két mai ifjúsági művet visznek színre
Ifjúsági előadások a Budapest Bábszínházban
A Budapest Bábszínház az idei évadban ifjúsági előadásokkal bővíti repertoárját: a felsőtagozatos és gimnazista korosztály számára készülő bemutatók között az első a Semmi című dán könyvből készülő produkció.
2012.11.04 12:05MTIAz idei évadban két mai ifjúsági művet visznek színre: már elindultak a próbái a dán írónő, Janne Teller Semmi című regényéből készülő előadásnak Hoffer Károly rendezésében, a következő produkció pedig Daniel Danis Kivi című alkotásából készül, a művet Gáspár Ildikó állítja színpadra.
A színház olyan ifjúsági előadásokkal bővíti repertoárját, amelyek az ezt a korosztályt foglalkoztató, a felnőttek számára gyakran kényelmetlen kérdéseket járják körbe. Az első premier a dán botránykönyvből lett kötelező olvasmány január 8-i bemutatója lesz, amely Janne Teller művének első bábszínpadi feldolgozása - áll a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, a regény középpontjában filozófiai, erkölcsi és generációs kérdések állnak. Megjelenésekor, 2000-ben Dániában betiltották, majd egy évvel később, a dán kulturális minisztérium Gyermekkönyv-díjának elnyerése után kötelező olvasmány lett. A történetnek számos színházi feldolgozása született.
A mű Magyarországon 2011-ben jelent meg a Scolar kiadó gondozásában. A Budapest Bábszínház produkciója magyarországi bemutató, és a világon az első olyan adaptáció, amely kifejezetten bábszínpadra készült.
A történet szerint egy nyolcadikos fiú egyszer csak feláll az iskolában, és kijelenti: "semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá." Elhagyja a tantermet, és kivonul a társadalomból. Úgy érzi, nem akar felnőni, nem akar beilleszkedni a társadalomba, nem érdekli a jövő.
Osztálytársait megdöbbenti viselkedése, ezért elhatározzák, hogy bebizonyítják, van az életnek értelme. Tárgyakat kezdenek gyűjteni a Fontos Dolgok Halmára: családi fotókat, régi játékokat, de rájönnek, hogy azok a dolgok az igazán fontosak számunkra, amelyektől nehéz megválni. A gyerekek aztán veszélyes játékba kezdenek, a játék eldurvul, egy idő után nem lehet belőle kiszállni, mindenki elveszti azt, ami számára valóban fontos - áll az előadás ismertetőjében.
Mint írják, Janne Teller regényében olyan kérdéseket vet fel, hogy milyen jövő vár ma egy gyerekre, mi is olyanok leszünk-e, mint a szüleink, mik azok az örök értékek, amelyek mentén élnünk kellene. Ennek a tragikus, olykor kegyetlen parabolának a megjelenítésére a báb különösen alkalmas, mert eltávolít, elidegenít, és rálátást enged a történetre. A produkcióban a zenének fontos szerepet szánnak, a Budapest Bábszínház színészei zenészként is részt vesznek az előadásban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:23 Nobel-békedíjra jelölik Donald Trumpot
- 6:09 20 éven át éheztette és fogva tartotta nevelőanyja - felgyújtotta a házat, hogy kiszabaduljon a fiatal
- 22:55 Házkutatásokat tartottak Belgiumban és Portugáliában egy, az EP-t érintő újabb korrupciós ügyben
- 20:53 Bombariadó miatt nem közlekednek a vonatok Szerbiában
- 18:48 Hamis állásajánlatok és modern kori rabszolgaság
- 16:33 Futótűzként terjed, ahogy katonák ünnepelnek a hindu Holi, vagyis a színek fesztiválján - videó
- 14:13 Lángoló motorral szállt le egy American Airlines gép - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06