A szombati vatikánvárosi díjátadó
Francia filozófus és amerikai teológus kapta a Ratzinger-díjat
Rémi Brague francia filozófus és Brian Daley amerikai jezsuita teológus kapta idén a pápától a kiemelkedő tudományos teljesítményért járó, második évben odaítélt Ratzinger-díjat.
2012.10.21 19:14MTIA szombati vatikánvárosi díjátadón XVI. Benedek mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy a két tudós munkásságával hozzájárult az ökumenéhez és a vallásközi párbeszédhez, amelyek "döntő jelentőségűek napjaink egyháza számára". A méltatás szerint a 72 éves Daley a katolikus-ortodox kapcsolatokhoz járult hozzá jelentősen, Brague (65) pedig a középkori zsidó és iszlám vallásfilozófia "nagy tudósa". A díjazottak emellett főiskolai tanárként az oktatásban is "példamutatóak egy olyan tudás átadásában, amely összeköti a tudományot és a bölcsességet".
Az 50 ezer euróval járó, teológiai Nobel-díjként is emlegetett elismerést a 2010-ben alapított Joseph Ratzinger - XVI. Benedek Vatikáni Alapítány osztja, az első évben - 2011-ben - három teológusnak ítélték oda: Manlio Simonetti (85) olasz egyháztörténésznek, a kereszténység első évszázadai kutatójának, Olegario Gonzalez de Cardedal (77) spanyol teológusnak, a kereszténység és a vallástalanság közti viszony szakértőjének, valamint Maximilian Heim (51) osztrák ciszterci apátnak, a pápa egykori tanítványait tömörítő Ratzinger Schülerkreis tagjának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


