Mexikóban
Mario Vargas Llosa kapta a Carlos Fuentes irodalmi díjat
Mario Vargas Llosának ítélték oda az első ízben kiosztott Carlos Fuentes irodalmi díjat és a vele járó 250 ezer dollárt Mexikóban hétfőn.
2012.10.15 22:29MTIA tavasszal elhunyt Carlos Fuentesről elnevezett díjat "az emberiség örökségének gazdagításáért" ítélték oda a Nobel-díjas perui írónak. Vargas Llosa a hír hallatán elmondta, hogy nagyon örül az elismerésnek és megindítónak tartja, hogy ő az első kitüntetettje a díjnak. A két író szoros barátságot ápolt, Vargas Llosa fiatal kora óta ismerte Carlos Fuentes munkáit, amelyeket "lenyűgöző volt olvasni".
A perui író külön kiemelte pályatársa Áttetsző tartomány című munkáját. A mexikói író 83 évesen hunyt el idén májusban. A latin-amerikai irodalom jeles alakjaként tartották számon, 1987-ben megkapta a Cervantes-díjat, öt évtizednyi irodalmi munkásságát az Áttetsző tartomány mellett olyan kötetek jellemezték, mint az Artemio Cruz halála, a Diana, a magányos vadász és a Laura Diaz évről évre. Az 1928-as születésű Fuentes több mint harminc regényt írt pályafutása során, de színdarabokat, novellákat, esszéket is jegyzett, valamint újságíróként is tevékenykedett.
Az Artemio Cruz halála című regénye miatt sokan a Nobel-díjra is esélyesnek tartották. A Cervantes-díj mellett az Asztúria Hercege-díjat is megkapta. Francois Mitterand francia elnök 1992-ben Becsületrenddel tüntette ki. Tanított a Harvard, a Princeton és a Columbia Egyetemen, világszerte több felsőoktatási intézmény díszdoktorává avatta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


