A börtön ablakában
Fogvatartottak alkotásaiból nyílt kiállítás a szegedi Fekete házban
A Szegedi Fegyház és Börtön fogvatartottainak alkotásaiból, festményekből, grafikákból, kerámiákból és különféle makettjeiből nyílt kiállítás a Móra Ferenc Múzeum helytörténeti kiállítóhelyén, a Fekete Házban.
2012.10.10 20:44MTIAz Élettér címet viselő tárlaton huszonnégy elítélt 94 alkotását ismerheti meg a nagyközönség. A művek többsége festmény. A műfajilag sokszínű alkotások között éppúgy akad klasszikus tájkép, ahogy absztrakt alkotás vagy fotórealista mű. Szép számmal bemutatnak hajómaketteket is, köztük Szeged legendás gőzöse, a végnapjait élő Szőke Tisza kicsinyített mását.
A kiállítótérben berendeztek egy olyan zárkát is, ahol az elítéltek mindennapjaikat töltik. A látogatók így érzékelhetik azt a puritán, ingerszegény világot, melyben az alkotások megszülettek.
A Szegedi Fegyház és Börtönben jelenleg mintegy 1650 fő tölti szabadságvesztését vagy előzetes letartóztatását. Az alkotó munka az elítéltek között egyre népszerűbb: már több mint kétszázan készítenek rendszeresen képzőművészeti alkotásokat.
Törzsök Tibor, az intézet parancsnokhelyettese az MTI-nek elmondta, a fogvatartottak szabadidős tevékenységként, illetve a művészetterápiás foglalkozásokon végezhetnek alkotó munkát. E tevékenység technikailag is rendkívül változatos, hiszen a biztonsági előírások miatt vannak olyan elítéltek, akik nem használhatnak oldószereket tartalmazó ragasztókat, festékeket, másoknak nem adható a kezébe olló vagy más, szúrásra, vágásra alkalmas szerszám.
A Szegedi Fegyház és Börtönben kiemelt figyelmet fordítanak az alkotó tevékenységre, hiszen a művészet a legősibb és legeredetibb önkifejezési és véleménynyilvánítási eszköz, segítségével könnyebben megismerhetők a fogvatartottak is - közölte a szakember.
A parancsnokhelyettes kifejtette, ezt támasztja alá egy a közelmúltban lezárult nemzetközi projekt is, amely román, szlovén, olasz, valamint magyar büntetés-végrehajtási intézetekben folyó művészetterápiás programok tapasztalatait hasonlította össze. A különböző országokból érkezett szakemberek egyetértettek abban, hogy a kulturális tevékenység hozzájárul az elítéltek neveléséhez, személyiségfejlődéséhez, javítja az intézetek rendjét, biztonságát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


